2019.12. 17.

Tipplap Club helyzetjelentés 2019.12.17

Tipplap Club helyzetjelentés 2019.12.17

Eltelt egy újabb hét, ismét kedd van, így jelentkezünk a Tipplap Club aktuális helyzetjelentésével. A listát, mint mindig, ma is megtaláljátok a főmenüsor-Tippek-Tippster toplista menüpontjánál. Lássuk is, hogyan áll a verseny!

Az aktuális listát ITT is megtalálhatjátok.

 

  • Az első helyen tberey áll, aki 66 szelvényt adott le, ebből 22 nyertes és 44 vesztes. 182.7-es ROI-ját, többek között, egy kétmeccsből álló szelvénynek is köszönheti, amelyen két correct score-os tipp jött be! Két 7,5-ös szorzó kötésben, igazán szerencsés szelvény volt. 
  • Már a második helyen áll Kapi, aki legutóbb egy kézimeccsre tippelt döntetlent és kevesebb mint 57,5 találatot. A meccs 28-28 lett és győztes. Kapinak jelen pillanatban 89 szelvénye van, ebből 16 jött be. 
  • A harmadik helyen gzsolt750 áll, aki 22 szelvényéből 3 alkalommal örülhetett, egysze 25,63-as, egyszer 4,38-as, egyszer pedig 6,75-ös szorzónak. Nála is látható, hogy a szerencsének mekkora szerepe van egy ilyen játékban. 
  • A negyedik helyen két szelvényt leadott játékos van, így ő jelenleg nem teljesítette a szabályzatban foglaltakat. 
  • Az ötödik RHCP, aki 41 tippet adott le, ebből 36 nyertes. Ezek zömmel alacsony szorzós single-tippek. Ő ezt a taktikát követi és láthatóan a magas beválási arány pozitív ROI-t eredményez. 
  • A 6. és 7. helyen két olyan versenyző áll, Habor és Atally személyében, akik nem adnak le olyan sok szelvényt és ebből mégis úgy pozitív a ROI-juk, hogy a szelvények nagyobb százalékában sikeresek! 

És ismét előkerült egy olyan kérdés, amely tárgyalásra szorul. Mi van akkor, ha ugyanazt a tippet többször leadja egy játékos? Elvileg bármelyik irodánál leadhatjuk többször ugyanazt a szelvényt és ha jó, akkor nyerünk. Csakhogy az adott tippadóról lesz fals a kép, hiszen nem különböző átgondolt tippekkel nyert, hanem sikerült egy-két remek tippel sokat nyernie. Megtárgyaljuk a kérdést és a következő kiírásban benne lesz ez is. Csakúgy, mint a maximális leadható tippszám kérdése is, hiszen nem mindegy, hogy 100 leadott tippből 3-4 sikeres nagyszorzójú szelvény beakat és ezzel nyerünk, vagy mondjuk napi egy tippel, végig következetesen gondolkodva, alaposan utánajárva játszunk és így lesz a ROI pozitív. 
Mit gondoltok ezekről a kérdésekről? 

Természetesen ez alá a poszt alá jöhetnek a mai tippek, várjuk a hozzászólásokat, értékeléseket! Sok sikert mindenkinek!

hozzászólások

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jacksly 2019-12-17 23:13:59
Tét: 3.000.-

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.18. 01:00
Indiana - LA Lakers
A mérkőzés győztese
LA Lakers
1.50 105 - 102
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1500
seantaylor21 2019-12-17 22:05:04
Probálok tapasztalatot gyűjteni hogy megy a tömeg találat

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.18. 01:00
NY Islanders - Nashville
Gólszám 6,5
Kevesebb, mint 6,5
1.35 3 - 8
2019.12.18. 01:00
Philadelphia - Anaheim
Hendikep 0:2
Anaheim
1.35 4 - 1
2019.12.18. 01:00
Toronto - Buffalo
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.25 5 - 3
2019.12.18. 01:30
Detroit - Columbus
Döntetlennél a tét visszajár
Columbus
1.55 3 - 5
2019.12.18. 03:00
Calgary - Pittsburgh
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.35 1 - 4
2019.12.18. 04:00
Las Vegas - Minnesota
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.09 3 - 2
2019.12.18. 04:00
Vancouver - Montreal
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.30 1 - 3
2019.12.18. 02:00
Winnipeg - Carolina
Hazai csapat - Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.70 3 - 6
Eredő odds 11.49
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 11490
seantaylor21 2019-12-17 21:59:13
Szokásos over fix

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.18. 01:00
Tampa Bay - Ottawa
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.25 3 - 3
Tét 1000
Nyeremény 1250
PazonyiM 2019-12-17 21:40:33
1

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:45
Aston Villa - Liverpool
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
2.00 5 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 200
DonGoool 2019-12-17 21:27:15
Vegyes kombi

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 21:00
Barcelona - ASVEL Lyon-Villeurbanne
Hazai csapat - Pontszám 82,5
Több, mint 82,5
1.55 80 - 67
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
Döntetlennél a tét visszajár
Augsburg
1.40 3 - 0
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.55 3 - 3
2019.12.17. 20:45
Aston Villa - Liverpool
1X2
Aston Villa
1.40 5 - 0
2019.12.18. 01:00
Indiana - LA Lakers
A mérkőzés győztese
LA Lakers
1.50 105 - 102
2019.12.18. 03:00
Utah - Orlando
A mérkőzés győztese
Utah
1.30 109 - 102
Eredő odds 9.19
Tét 500
Kihagyott nyeremény 4595
koverpeti 2019-12-17 21:26:10
Sok gólt várok.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:45
F. Sittard - Zwolle
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.95 3 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1950
Habor 2019-12-17 21:15:05
Jó dolog hogy véleményeket lehet megfogalmazni a játékkal kapcsolatban. Alapvetően jó a gondolat miszerint segítsük a fogadókat a tippekkel bár őszintén szólva nincs rálátásom arra hogy egyáltalán hányan nézik az itt felrakott szelvenyeket. Egyetertek azzal a véleménnyel hogy single tippet ne lehessen megismételni, de azt el tudom fogadni hogy kombiba beletéve újra szerepelhet. Nem gondolom hogy bárkiknek ki kellene esni azért mert rosszul tippel, legfeljebb az eredménye elmegy a mínusz végtelenhez közelítve. A szelvény számokat havi szinten lehet limitálni mondjuk 100-150 plafonnal. Az indoklás jó dolog és én is szívesen írnek mindig de lássuk be ez azért időigényes, mármint ha színvonalasan csináljuk, úgyhogy ezt ne várjuk el minden esetben. Örülök ha a nyúlfarknyi időmben egyáltalán még tudom nézni a kínálatot, ezért is csinálom matematikai alapon a tippeket, az sokkal gyorsabb. Láthatóan joparan vannak itt akik nagy hatékonysággal képesek eltalálni a papírforma eredményeket ami egy laikus számára nyilván segítség lehet ha olvassa a felületet, de tudjuk hogy a legtöbb ember nem fog kockáztatni nagy penzt viszonylag kisebb szorzójú eseményekre, így nem is lesz komoly nyereménye. Javaslom hogy legyen egy olyan felület az oldalon ahol csak a nem várt kimeneteleket lehet megtippelni ha valakinek van ilyen megérzése, persze limitálva mondjuk max. 3-5 eseményben. El tudom képzelni ha ott összerakjuk a tudást, lehetnek belőle nagy szelvények. Mint pl. ma a Zaragoza-Benidorm kézilabda H 5.25-ert vagy éjszaka a Lakers döntetlen 9-ert. Ezt csak példának irtam.
svettel 2019-12-17 21:06:38
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
Döntetlennél a tét visszajár
Augsburg
1.40 3 - 0
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.35 3 - 3
Eredő odds 1.89
Tét 1000
Nyeremény 1890
svettel 2019-12-17 21:04:56
Darts

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 21:00
J.O. de Sousa - D. Heta
A mérkőzés győztese
J.O. de Sousa
1.30 0 - 3
2019.12.17. 20:10
R. Edhouse - B. Koltsov
180-ak száma 5,5
Több, mint 5,5
1.60 3 - 1
2019.12.17. 23:25
J. de Zwaan - Dar. Young
A mérkőzés győztese
J. de Zwaan
1.14 3 - 2
Eredő odds 2.37
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2370
tibcsi68 2019-12-17 19:55:25
Tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
1.40 3 - 0
2019.12.17. 20:30
Aalborg - GOG
Vendégcsapat - Gólszám 26,5
Kevesebb, mint 26,5
1.80 24 - 25
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.60 3 - 3
Eredő odds 4.03
Tét 600
Kihagyott nyeremény 2418
szaki76 2019-12-17 19:54:39
Hali!
Mai nyerő szelvény......

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
1X2
Augsburg
1.75 3 - 0
2019.12.17. 20:45
Bala Town - Penybont
1X2
Bala Town
1.34 4 - 0
Eredő odds 2.35
Tét 1000
Nyeremény 2350
Betmix 2019-12-17 19:53:50
Üdvözlet!
Ma a következő tippeket teszem

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:45
Zulte Waregem - Charleroi
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.55 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1550
bagesz16 2019-12-17 19:22:29
Ma erre szánok egy ezrest! Megérzések, hátha!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Union Berlin - Hoffenheim
Pontos végeredmény
Union Berlin 2:1
8.75 0 - 2
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
Pontos végeredmény
Augsburg 2:1
7.75 3 - 0
Eredő odds 67.81
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 67810
seantaylor21 2019-12-17 18:35:36
a maccabi elkapta a fonalat a zenit nem euroliga szintű.a barcatol is simázást várok, a zalgiris efes remelém izgalmas pont dús szoros lesz.a spanyol derbin nálam esélyesebb a baskonia nemhogy +9-el bukik.a loko kubanre ugyanez a vélemény főleg h mindent eldöntő meccs.a fenernek ideje ébredeznie.a real-milanon két ellentétes forma amik folytatódni is fognak

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 18:00
Zenit Szentpétervár - Maccabi TA
Hendikep 3,5
Maccabi TA -3,5
1.55 71 - 82
2019.12.17. 20:00
Real Madrid - Olimpia Milano
Félidő/végeredmény
Real Madrid/Real Madrid
1.25 76 - 67
2019.12.17. 21:00
Barcelona - ASVEL Lyon-Villeurbanne
Hazai csapat - Pontszám 82,5
Több, mint 82,5
1.55 80 - 67
2019.12.17. 19:00
Zalgiris Kaunas - Anadolu Efes
Pontszám 154,5
Több, mint 154,5
1.75 68 - 74
2019.12.17. 21:00
Valencia - Baskonia Vitoria
Hendikep -9,5
Baskonia Vitoria +9,5
1.25 105 - 77
2019.12.17. 18:00
Tofas Bursa - Lok.Kubany Krasznodar
Hendikep -6,5
Lok.Kubany Krasznodar +6,5
1.30 92 - 90
2019.12.17. 20:00
Panathinaikosz - Fenerbahce
Hendikep -11,5
Fenerbahce +11,5
1.25 81 - 78
Eredő odds 10.68
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 10680
ferike71 2019-12-17 18:04:34
golok

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
1. félidő - Gólszám
1
2.70 3 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 270
MAJESTiC 2019-12-17 17:55:34
Lou Wil, Kawhi, Beverly hiányzik hazai oldalon.. még így is jóval esélyesebbek.
Másik oldalon Johnson betegségből visszatérhet. Booker karja kérdéses, meccs előtt döntik el, játszik-e.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.18. 04:30
LA Clippers - Phoenix
Nyertes különbség
Vendégcsapat 6-10 ponttal nyer
23.00 120 - 99
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 23000
K&K 2019-12-17 17:05:54
Sziasztok! A Hoffenheim meccsein a legutóbbi 10-ből 7-szer volt 3 gól felett, a Berlinek 10-ből 5-ször. Igaz az egyik bari meccs volt! Legyenek gólok!
Hajrá gólok! Hajrá Mindenki!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Union Berlin - Hoffenheim
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.70 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1700
seantaylor21 2019-12-17 16:57:32
télen is van tenisz,r ehet próbálni a meglepetésre

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 16:20
K. Kanepi - J. Brady
A mérkőzés győztese
J. Brady
2.35 0 - 2
Tét 100
Nyeremény 235
Guszti1974 2019-12-17 16:45:01
Mai tippjeim!!??

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 18:00
Zenit Szentpétervár - Maccabi TA
A mérkőzés győztese
Maccabi TA
1.30 71 - 82
2019.12.17. 20:00
Panathinaikosz - Fenerbahce
A mérkőzés győztese
Panathinaikosz
1.35 81 - 78
2019.12.17. 20:00
Real Madrid - Olimpia Milano
Pontszám 162,5
Több, mint 162,5
1.80 76 - 67
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
1X2
Augsburg
1.75 3 - 0
2019.12.17. 18:00
Tofas Bursa - Lok.Kubany Krasznodar
A mérkőzés győztese
Lok.Kubany Krasznodar
1.70 92 - 90
2019.12.17. 18:30
Promitheasz Patra - MoraBanc Andorra
A mérkőzés győztese
MoraBanc Andorra
1.65 66 - 80
2019.12.17. 18:00
Lietkabelis - Manresa
A mérkőzés győztese
Manresa
1.75 77 - 61
2019.12.17. 18:00
Gaziantepspor - Nymburk
A mérkőzés győztese
Nymburk
1.65 69 - 79
Eredő odds 44.78
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 44780
seantaylor21 2019-12-17 16:35:59
még a meglepetés vendég győzelem is benn a pakliban szerintem nem csak a 3,5over

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 17:00
K. Ratajski - Z. Lerchbacher
Játszmaszám 3,5
Több, mint 3,5
1.50 3 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1500
aztamindenituram1 2019-12-17 15:58:18
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 17:30
SZKA Szentpétervár - Szeversztal Cserepovec
1X2 + Gólszám 5,5
Hazai és több
2.90 3 - 3
2019.12.17. 18:30
Dinamo Riga - CSZKA Moszkva
1X2 + Gólszám 5,5
Vendég és több
3.45 1 - 4
2019.12.17. 19:00
HV 71 - Malmö
1X2 + Gólszám 5,5
Hazai és több
3.40 1 - 4
2019.12.17. 19:00
Växjö - Frölunda
1X2 + Gólszám 5,5
Vendég és több
4.40 4 - 2
2019.12.17. 19:00
Lulea - Skelleftea
1X2 + Gólszám 5,5
Hazai és több
3.85 2 - 2
2019.12.17. 17:30
Mladá Boleslav - Pardubice
1X2 + Gólszám 5,5
Hazai és több
2.90 4 - 1
Eredő odds 999.99
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 999990
Maistermate 2019-12-17 15:55:50
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
2.00 3 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2000
Maistermate 2019-12-17 15:54:54
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
1X2
Augsburg
1.75 3 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1750
Maistermate 2019-12-17 15:54:15
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 18:30
Bremen - Mainz
1X2
Döntetlen
3.75 0 - 5
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3750
PMárton 2019-12-17 13:52:45
Németeknél potyognak a gólok. Ma is erre alapozom a tippeket!
A Lakers nyerni fog szerintem ma is, de nem hiszem, h sokkal! Elég megnézni az Indianában lejátszott meccseket....
Sok sikert!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 18:30
Bremen - Mainz
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.40 0 - 5
2019.12.17. 20:30
Union Berlin - Hoffenheim
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.55 0 - 2
2019.12.17. 20:30
Augsburg - Düsseldorf
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.55 3 - 0
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.40 3 - 3
2019.12.18. 01:00
Indiana - LA Lakers
Hendikep 8,5
Indiana +8,5
1.40 105 - 102
Eredő odds 6.59
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6590
Cisco 2019-12-17 13:50:04
Kombi tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 18:30
Bremen - Mainz
Hendikep 1:0
Mainz
7.25 0 - 5
2019.12.17. 18:30
Twente - Go Ahead Eagles
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.50 2 - 5
Eredő odds 10.88
Tét 1000
Nyeremény 10880
Cisco 2019-12-17 13:47:30
Kombi tippem

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Plymouth - Bristol Rovers
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.25 0 - 1
2019.12.17. 20:45
Zulte Waregem - Charleroi
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.55 2 - 0
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
1. félidő - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.95 3 - 3
2019.12.17. 20:45
Aston Villa - Liverpool
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.30 5 - 0
Eredő odds 4.91
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4910
Cisco 2019-12-17 13:41:59
Mai tippem

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Plymouth - Bristol Rovers
Ázsiai Gólszám 2
Több, mint 2
1.35 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1350
Cisco 2019-12-17 13:41:00
Mai tippem

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Plymouth - Bristol Rovers
Ázsiai Hendikep -0,25
Plymouth -0,25
2.00 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2000
nagyonnemmegy 2019-12-17 13:34:31
Is-is

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:35
Tianjin - Nanjing Tongxi
A mérkőzés győztese + Pontszám 209,5
Hazai és több
6.00 116 - 113
2019.12.17. 12:35
Bayi Rockets - Xinjiang
Hendikep 15,5
Xinjiang -15,5
1.40 97 - 102
2019.12.17. 12:35
Jiangsu Dragons - Guangdong
Hendikep 20,5
Jiangsu Dragons +20,5
1.25 108 - 143
Eredő odds 10.50
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 10500
Cisco 2019-12-17 13:33:09
Hello!
Mai tippjeim

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Plymouth - Bristol Rovers
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.15 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2150
Modeste 2019-12-17 12:58:50
Üdv,

Látom nem bombáznak véleményekkel, azért én írok:
1)
hiába a külön topic mennek tippek a szélrózsa minden irányába ( trükkök, cikkek), így az egész nem áttekinthető
2)
Még mindig nem tiszta, hogy az indoklásos tippek hogy lesznek elbírálva. Ahogy elnézem a Meccsek - Mai meccsek helyre nagyon kevés tipp érkezett. Nem is látni, hogy ki-ki hogy áll a szingli/indokolás tippjeivel amiből ugye 15 kellene.
3)
Ha a cél az, hogy a legjobb tippstert keresitek arra ez a játék nem alkalmas. Szerencsés esetben akár 10% vagy az alatti találati aránnyal is lehet nyerni, pl. ha valaki egy 100x fölötti kombival betalál. Én azt tartom jó tippsternek (sajnos nem rólam van szó, igaz és nem is vagyok tippster csak egy játékos) aki 50% körüli találati aránnyal 2,00 körüli oddsokkal stabil profitot tud hozni.
Javaslatok:
- csak szingli tippek vegyenek részt a játékban
- egy eseményre csak egy tippet lehessen leadni
- max 100 tippet lehessen leadni egy hónapban ebből legalább 15 legyen elemezve.
- akinek elfogynak a pontjai az kiesik a játékból (negatív pont olyan, mintha a ZRt hitelt adna nekem, ha kiürül a számlám)

Még egyszer sajnálom, hogy kevesen mondják el a véleményüket, ezek szerint tök mindegy milyen a játékrend, csak a kitűzött pénzdíj a mozgató.
nagyonnemmegy 2019-12-17 12:45:22
Kis oddsos szelvényekkel már nem lehet az élmezőny közelébe kerülni, már csak ilyeneket érdemes feladni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:30
Shangdong - Bayi
Pontszám 179,5
Több, mint 179,5
1.80 3 - 1
2019.12.17. 12:30
Shaanxi Tianze - Beijing Great Wall
A mérkőzés győztese + Pontszám 161,5
Vendég és több
1.85 68 - 94
2019.12.17. 12:00
Meralco Bolts - TNT KaTropa (2.m.)
A mérkőzés győztese + Pontszám 196,5
Vendég és több
4.10 114 - 94
Eredő odds 13.65
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 13650
nagyonnemmegy 2019-12-17 12:42:37
Na ez egy igazán kamikaze!
Az Antalya a továbbjutást gyakorlatilag eldöntötte az első meccsen, és ma is nyernek. De miért ne vezethetne a harmadosztályú a félidőben?
A kínai kosárban a hazai nem kérdés, a pontok meg a határon fognak mozogni. Hátha!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:30
Antalyaspor - Eyüpspor
Félidő/végeredmény
Eyüpspor/Antalyaspor
19.00 2 - 2
2019.12.17. 12:35
Beijing Ducks - Zhejiang Guangsha
A mérkőzés győztese + Pontszám 186,5
Hazai és több
2.30 105 - 95
Eredő odds 43.70
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 43700
pannon 2019-12-17 12:41:30
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 20:30
Dortmund - RB Leipzig
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.60 3 - 3
2019.12.17. 20:45
F. Sittard - Zwolle
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.40 3 - 0
Eredő odds 2.24
Tét 1000
Nyeremény 2240
nagyonnemmegy 2019-12-17 12:39:14
Vegyes

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:55
A. van Uytvanck - S. Sorribes Tormo
A mérkőzés győztese
A. van Uytvanck
1.25 0 - 2
2019.12.17. 12:30
Antalyaspor - Eyüpspor
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
3.30 2 - 2
2019.12.17. 12:00
Jilin - Shenzhen
A mérkőzés győztese + Pontszám 209,5
Hazai és több
2.15 103 - 101
2019.12.17. 12:35
Bayi Rockets - Xinjiang
Hendikep 19,5
Xinjiang -19,5
1.80 97 - 102
Eredő odds 15.96
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 15960
nagyonnemmegy 2019-12-17 12:19:28
Visszaváó kupameccsek

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:30
Antalyaspor - Eyüpspor
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
2.05 2 - 2
2019.12.17. 14:30
Samsunspor - Rizespor
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.50 1 - 1
2019.12.17. 16:30
Adanaspor - Alanyaspor
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
2.05 1 - 7
Eredő odds 6.30
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6300
Napalm74 2019-12-17 12:01:23
1.0

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:30
Red Star Kunlun - Admiral Vlagyivosztok
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.90 4 - 0
2019.12.17. 15:00
Szalavat Julajev Ufa - Szibir Novoszibirszk
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
2.15 2 - 3
2019.12.17. 15:00
Metallurg Magnyitogorszk - Nyeftehim. Nyizsnyekamszk
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
2.00 3 - 3
Eredő odds 8.17
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 8170
Varangianway0614 2019-12-17 11:35:07
Annyira vendégeznek, hogy én meg teszem a hazait. Tavaly 6ból 3-3 meccset nyertek a felek. Ráadásul az Anyang 2x nagyon megverte otthon a Sonicot. Hátha ma is ez jön inkább

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 11:00
Anyang - Busan Sonicboom
A mérkőzés győztese + Pontszám 162,5
Hazai és több
3.50 84 - 70
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3500
AC Milan 2019-12-17 09:20:39
Egy kínai pontesős meccs.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 12:35
Guangzhou - Fujian
A mérkőzés győztese + Pontszám 230,5
Hazai és több
7.75 103 - 122
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7750
svettel 2019-12-17 08:18:29
Sziasztok!
A kérdésekre válaszolva:
1.Ha valaki rak mondjuk 2 szelvényt és mindkettőre ráteszi ugyanazt a tippet, de van mellette más meccs is azzal szerintem nincs gond, de ha single-be adja fel ugyanazt a szelvényt sokszor akkor az már nem annyira jó.
2. A leadott tippek felső határa szerintem teljesen mindegy, mert úgyis a roi számít a versenyben, és sok olyan játékos van aki több kisebb szelvénnyel próbál nyerni, mint pl én is.

Mindkét kosármeccsen sok pontot várok, ezeket a határokat simán meg kéne dobniuk.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 11:05
Mikawa Kariya - Kawasaki Brave Thunders
Pontszám 158,5
Több, mint 158,5
1.65 76 - 86
2019.12.17. 11:00
Anyang - Busan Sonicboom
Pontszám 160,5
Több, mint 160,5
1.65 84 - 70
Eredő odds 2.72
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1360
tothantal.111 2019-12-17 08:01:46
Két jó csapat sok kosár

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.12.17. 11:00
Anyang - Busan Sonicboom
Pontszám 160,5
Több, mint 160,5
1.65 84 - 70
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1650

további témák a rovatból

Az első két kiadás fogadtatása után harmadszor is elindítjuk az Ágyúgolyó Bajnokságot, ezúttal tavaszi kiadásban. Az újonc versenyzőknek: az egész játékot úgy kell elképzelni, mint a Forma 1-es világbajnokságot annak futamaival. Minden egyes futamon pontokat gyűjtenek a játékosok és azokat viszik tovább és gyűjtik egészen a játék végéig. Ezúttal április 6-a és június 30-a között tart a versengés! Jó játékot kívánunk mindenkinek. Fotó: Pixabay.com TEGNAP EGY RÖVID IDŐRE REGGEL KIKERÜLT A POSZT! DE AZ A PÁR LEADOTT TIPP NEM ÉRVÉNYES, TÖRLÉSRE KERÜLT, MINDENKINEK TIPPET KELL MA LEADNIA!
Az első két kiadás fogadtatása után harmadszor is elindítjuk az Ágyúgolyó Bajnokságot, ezúttal tavaszi kiadásban. Az újonc versenyzőknek: az egész játékot úgy kell elképzelni, mint a Forma 1-es világbajnokságot annak futamaival. Minden egyes futamon pontokat gyűjtenek a játékosok és azokat viszik tovább és gyűjtik egészen a játék végéig. Ezúttal április 6-a és június 30-a között tart a versengés! Jó játékot kívánunk mindenkinek. Fotó: Pixabay.com TEGNAP EGY RÖVID IDŐRE REGGEL KIKERÜLT A POSZT! DE AZ A PÁR LEADOTT TIPP NEM ÉRVÉNYES, TÖRLÉSRE KERÜLT, MINDENKINEK TIPPET KELL MA LEADNIA!
2024 -ben is folytatódik a Tipplap nyereményjátéka a BET CHALLENGE. A szabályok kicsit változtak meg, a cél az, hogy minél több remek tippet osszunk meg egymás között, valamint egy jó játékban mérkőzzünk meg egymással. A győztes természetesen jutalomban részesül. Nagyon sok sikert kívánunk mindenkinek! OLVASSÁTOK EL A JÁTÉKSZABÁLYT!
2024 -ben is folytatódik a Tipplap nyereményjátéka a BET CHALLENGE. A szabályok kicsit változtak meg, a cél az, hogy minél több remek tippet osszunk meg egymás között, valamint egy jó játékban mérkőzzünk meg egymással. A győztes természetesen jutalomban részesül. Nagyon sok sikert kívánunk mindenkinek! OLVASSÁTOK EL A JÁTÉKSZABÁLYT!
Az első két kiadás fogadtatása után harmadszor is elindítjuk az Ágyúgolyó Bajnokságot, ezúttal tavaszi kiadásban. Az újonc versenyzőknek: az egész játékot úgy kell elképzelni, mint a Forma 1-es világbajnokságot annak futamaival. Minden egyes futamon pontokat gyűjtenek a játékosok és azokat viszik tovább és gyűjtik egészen a játék végéig. Ezúttal április 6-a és június 30-a között tart a versengés! Jó játékot kívánunk mindenkinek. Fotó: Pixabay.com TEGNAP EGY RÖVID IDŐRE REGGEL KIKERÜLT A POSZT! DE AZ A PÁR LEADOTT TIPP NEM ÉRVÉNYES, TÖRLÉSRE KERÜLT, MINDENKINEK TIPPET KELL MA LEADNIA!
Az első két kiadás fogadtatása után harmadszor is elindítjuk az Ágyúgolyó Bajnokságot, ezúttal tavaszi kiadásban. Az újonc versenyzőknek: az egész játékot úgy kell elképzelni, mint a Forma 1-es világbajnokságot annak futamaival. Minden egyes futamon pontokat gyűjtenek a játékosok és azokat viszik tovább és gyűjtik egészen a játék végéig. Ezúttal április 6-a és június 30-a között tart a versengés! Jó játékot kívánunk mindenkinek. Fotó: Pixabay.com TEGNAP EGY RÖVID IDŐRE REGGEL KIKERÜLT A POSZT! DE AZ A PÁR LEADOTT TIPP NEM ÉRVÉNYES, TÖRLÉSRE KERÜLT, MINDENKINEK TIPPET KELL MA LEADNIA!