Cikkek

Mint ahogy korábban is történt már, az első nap nagyjából negyedére csökkentünk létszámilag. Ebből még persze semmit sem lehet következtetni és nem is szeretnénk, mi mindig a jó tippeknek drukkolunk! Kívánunk is sok sikert mindenkinek a harmadik napra!

2017.04. 26. Trükkök,taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Ma az Euroliga play-offban török-görög, valamint orosz-spanyol párharcok láthatók. Jönni fog a papírforma, vagy meglepetés születik? Két meccs esélylatolgatása olvasható a kattintás után.

Conte alakulata hatalmas előnyt herdált el, így a bajnokság célegyenesében még bőven van miért aggódniuk és minden pontra égető szükség van! Ma az a Southampton érkezik, akiknek nem igazán van motivációjuk, csupán a presztízs és a becsület. Igaz, Angliában az is elég magas szinten szokott lenni. Tippünk a gólokra vonatkozik! A papíros Tippmix ajánlatából választottunk, de a tippeket megtaláljátok a  Tippmixpro oldalán is.

A Német Kupa elődöntőjét rendezik ma, ahol mindkét csapat kijutna az európai kupaporondra. A Gijon a kiesés ellen harcol, míg Csehországban is a nemzeti kupa elődöntőjénél járnak már. Motiváció van, három meccs, három esélylatolgatás. Megéri kattintani!  A tippeket megtaláljátok a  Tippmixpro oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Amint beköszönt tartósan a hideg időjárás, a világ jégcsarnokaiban már javában zajlanak a bajnokságok. A jégkorong sportág mindig is kiemelt volt a Tipplapon, így lesz ez idén is, de összevonjuk az összes korong-cikket, elemzéseket és infókat egy brainstorming rovatban, ahol többek között rendszeres vendég lesz Bodicsek és az európai jégkorong, de terítékre kerül az NHL is, illetve várjuk minden kedves jégkorongrajongó és szakértő olvasónkat, hogy osszák meg velünk gondolataikat a napi aktualitásokkal kapcsolatban! Több szem többet lát, reccsenjenek a fogadóirodák palánkjai, gyűjtsünk be sok nyereményt! Az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából választottuk.

Ez a rovat némileg hasonlít a Tippek trükkökhöz annyiban, hogy kicsit megpróbáljuk bevonni a teniszkedvelő olvasóinkat a mindennapi fejtörésbe, hogy mikor melyik játékosnak szavazzunk bizalmat. A tenisz kiváló fogadási lehetőség, hiszen csak két kimenetel van! A férfivonal és a női vonal is megjelenik, de a párosokat sem hagyjuk figyelmen kívül. Kommentekben rakjuk ki az ötleteinket mi is és természetesen oda várjuk a Ti javaslataitokat is! Természetesen nem csak a papíros Tippmix ajánlatából csemegézünk, hanem a Tippmixpro meccseit is szemlézzük! Sok sikert mindenkinek!

A Premier League-ben egy mérkőzést rendeznek ma, ezen a listavezető Chelsea fogadja a középmezőnyben tanyázó Southamptont. A La Ligában a BL-elődöntős Atletico Madrid a Villarealt látja vendégül a hétközi fordulóban.

2017.04. 25. Kézimunka
Tegnap csak a szokásos...Ismét borult a papírforma Dániában. A koncentráltabban játszó vendégek szoros csatában, megérdemelten nyerték meg a találkozót. Legeredményesebb játékosuk a hét gólig jutó Anne Mette Hansen volt, akivel igencsak jól jár a Győr jövőre. Ma négy skandináv mérkőzés mellett játsszák újra a Tatabánya-Szeged mérkőzést. Utóbbira igen szerény a szorzó, a skandiván mérkőzésekkel kapcsolatban pedig tegnap este megígértem a dumaládában, ha tippet adok rá, levághatják a kezem. Így a testi épségemet szem előtt tartva kihagyom. Van azért pár gondolatom, azt azért megosztom veletek.

2017.04. 25. Trükkök,taktikák