Cikkek

A fehérorosz Vysshaya Ligában a nemrég még első helyen álló Szluck a remek formában lévő Ruh Breszttel játszik. Egy kockázatosabb tippel készültem.

a kupa másik ágán két kiemelkedően jól szereplő vidéki alakulat találkozik két felvonásban egymással, hogy eldöntség ki lesz a kupadöntő egyik résztvevője. A hazai oldalon az immáron NB1-es szinten kiemelkedően jó Mezőkövesd, a vendégcsapat pedig a Fehérvár lesz. Minden adott egy remek párharcra. Lássuk a tippet!

A Magyar Kupában már az elődöntőket rendezik. A párharcok oda-visszajátszós rendszerben zajlanak, de a két meccs között mindössze három nap lesz regenerálódni. A szombati mérkőzésen az MTK hazai körülmények között fogadja a Budapest Honvédot.

Szombaton újrakezdődik az NB1 is, a hétvégén és szerdán még csak a Ferencváros elmaradt bajnokiai kerülnek sorra. Mai napon a zöld-fehérek a Debrecen elleni összecsapásukat pótolják, amire a Groupama Arénában kerül sor. Egy összetett tippet hoztam.

A Tipplap CLUB versenykiírás hivatalos topicja. Ide kérjük leadni kommentben a játékban résztvevő szelvényjavaslatokat, itt lehet beszélgetni, esélyeket latolgatni, vitatkozni. De kérünk mindenkit, hogy tartsuk meg az emberi normákat, szeretnénk, ha mindenki jól érezné magát a játékban és főleg, ha a játékban leadott tippek segítségével közösen lehetünk eredményesek a fogadóirodák elleni harcban. Szerencsés tippeket és sok sikert mindenkinek!

Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Az elmúlt fordulóban majdnem megszerezte első győzelmét az újonc Belshina, a vendég Vityebszk a 78. percben egyenlített. Ma a Szoligorszk együtteséhez látogatnak, ahol finoman fogalmazva semmi esélyük nincsen. Nézzük mire is érdemes fogadni a mai találkozón!

Labbadia sikeresen mutatkozott be a hazaiak kispadján, a kékek sikerükkel megelőzték a Bayern ellen kapituláló Uniont. Ma az Olimpiai Stadionba ütköznek meg a felek.

A novemberi edzőváltás óta sem tudott elszakadni a kiesőzónától a piros-fekete együttes, amely kapusgondokkal várja az Aue együttesét ma este...

Kenesei Krisztián, a volt válogatott támadó is alig várta, hogy újra futballozzanak Európában. A hétvégére öt Bundesliga-tippet kértünk Kenőtől...