Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek

Ha azt mondom, fej-fej mellett, még semmit sem mondtam, ugyanakkor kezdetnek megvan az alap. Egy olyan összecsapásba próbálok belenyúlni, amelyből akár még a kör egyik legjobbja is kisülhet – persze a maga nemében, a középcsapatok rangadóját tekintve. Az olasz élvonal tabellájának középső régióiban mostanra az a helyzet, hogy a zűrzavarban ez a két csapat azért nem esélyes a legjobb tízbe kerülni, mert nem tudnak fordulókon keresztül tartó jó formát produkálni. Ebből is következik, hogy időről időre azért hallatnak magukról, és képesek a jó meccsekre, ilyen várható most is.

2014.03. 15. Ausztrál Nagydíj
A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal útjára indul a Formula-1 2014-es szezonja, ami sorozatban már a 65. lesz. Az új szabályok és technikai módosítások izgalmas évet jósolnak az autósport szerelmeseinek, de ez fordítva is elsülhet. Tények és találgatások is napvilágot láttak a szezon kezdete előtt, de vizsgáljuk meg kicsit jobban a dolgokat a vasárnapi rajt előtt.

Az SGL Arénában rendezik a soros német meccset. A tabellára pillantva kitűnik, hogy az augsburgi csapat egész jól szerepel. Ilyen felfogással, és ilyen eredménnyel talán még a jövő évi Európa Ligás kiírásban is szerephez juthatnak. Addig viszont sok van hátra, szóval ne szaladjunk ennyire előre.

2014.03. 13. EL: Sevilla - Betis
Ha csütörtök, akkor Európa Liga. Ma sincs ez másként. A második számú európai kupasorozat a hajrába ért, ahol már minden résztvevő komolyan veszi a szereplést. A két csapat eléggé eltérő utakat járt be, hogy itt lehessen, viszont útjuk egy irányba vezetett. Sevillába! A két sevillai alakulat vélhetően ölre fog menni, és ebből csak mi, nézők és sportfogadók jöhetünk ki jól, a csapatok nem biztos.

Barcelonába látogat Pellegrini legényeivel, hogy egy nehéz helyzetből kiutat találjon. Az Etihadban a Kék Sasok lőtt gól és Demichelis nélkül fejezték be a találkozót, a gránátvörös-kékek köszönték és éltek a lehetőséggel, végül két gólt lőve távoztak Manchester kékebbik feléből.

Arsene Wenger fiai megpróbálkoznak a lehetetlennel; az Allianz Arénában kellene kétgólos hátrányról fordítani. Alapesetben behozható ez a különbség, csak nem ez ellen a Bayern ellen. A közel 72,000 ember befogadására alkalmas stadion vélhetően a mérkőzés végén a hazaiak továbbjutását fogja énekbe foglalni.

Tudjátok milyen érzés az, amikor azt álmodjátok, hogy Ti vagytok a világ urai, aztán felébredve szertefoszlik minden, és indul a szokásos hétfői mókuskerék? Tavaly a cseh bajnokságban a Teplice is hasonló víziókban szenvedhetett. Húznia kellett hátsó fertályát, hogy elkerülje a „Danger Zone”-t. Mindez idő alatt ellenfele a Slavia szépen elúszkált az állóvízben. Ám idénre megváltozott a leányzó helyzete…

A Valladolid bravúrgyőzelme a Barcelona felett kicsit átírta a forgatókönyvet, hiszen ezzel a kiesőzóna fölé sikerült keveredniük, míg a ma Anoetaban vizitáló madridi gárda ott ragadt. Borzasztóan sűrű az alsó ház, a 14. Elche a maga 29 egységével sem lehet nyugodt, hiszen 26 ponton van a legjobb kieső hely.

Kiváló támadójáték, középszerű védekezés. Ez jellemzi ma a Heerenveen csapatát, ahol egy korábbi csatárzseni formálja az együttest saját elképzelései szerint. És kiválóan teszi mindezt, hiszen az alakulat jelenleg a hatodik pozícióban tanyázik és minden esélye meg van arra, hogy a nyár végétől megmutassa magát Európának. Az ellenfél egy erős középcsapat, akik még eséllyel bírnak a rájátszásba vezető út felé, ám a hirtelen jött sérülthullám nem tesz nekik jót.

A német élvonalbeli bajnokság aktuális fordulójából néztem ki három meccset, és tettem meg kötésben a TippmixPro ajánlatából. Kis híján egy négyszerező szelvényt kapunk, ami talán nem is olyan kockázatos, mint amit első látásra gondolnánk.

belépés

partnerek

címkék