2026.09. 21.

A Nap Tippje: Petrolul - Csíkszereda

A Nap Tippje: Petrolul - Csíkszereda

A tabella alapján egyértelmű különbséggel várja a Petrolul és a sereghajtó FK Csíkszereda a román Szuperliga 10. fordulójának zárómérkőzését. A ploiesti-i együttes kilenc forduló után 16 ponttal a negyedik helyen áll, miközben a csíkiak mindössze egy pontot gyűjtöttek, és továbbra is nyeretlenek.

  • Petrolul nagyon jó pozícióban van! A csapat kilenc forduló után 16 ponttal a 4. helyen áll, az előző négy mérkőzésén nem kapott ki. Legutóbb a FCSB otthonában játszott 2–2-t, előtte pedig 2–0-ra verte a Corvinult. A Petrolul edzője, Ricardo Sousa óvatosságra int. A klub mai előzetesében azt mondta, hogy szerinte ez lesz a legnehezebb mérkőzésük a bajnokság kezdete óta, és külön hangsúlyozta, ha favoritként kezelik őket, akkor ezt a pályán is felelősséggel kell igazolniuk. Sousa szerint nem szabad lebecsülni a Csíkszeredát, annak ellenére sem, hogy utolsó a tabellán. A Petrolul játékosa, Jalal Huseynov szintén kiemelte, hogy nehéz mérkőzésre számítanak, és az ellenfelet jó csapatnak tartja. Persze lehet, hogy mindez csak a kötelező udvariassági formula! Dan Nlundulu négy sárga lap miatt eltiltott, Robert Jerdea pedig bokaműtét előtt áll, és várhatóan 2–3 hónapot kihagy. Papp korábban eltiltás miatt hiányzott, de a FCSB ellen már visszatért. Külön érdekesség a pálya állapota, az ugyanis botrányos! A stadion gyepszőnyege az elmúlt napokban nagyon rossz állapotba került, miután szeptember 11–13-án több mint 20 mérkőzést rendeztek rajta. Felmerült a Targoviștébe költözés is, de végül a találkozót Ploiestiben rendezik, és a klub megpróbálta rendbe hozni a pályát. A megadott napokon a Cupa Diversitații keretében használták az Ilie Oana stadiont, a tornán a romániai nemzeti kisebbségek csapatai vettek részt, és a hétvégén körülbelül 25 mérkőzést rendeztek a gyepen.
  • A Csíkszereda helyzete teljesen más, a gárda kilenc forduló után mindössze 1 ponttal a 16., utolsó helyen áll, egyetlen győzelme sincs. Legutóbbi bajnokiján 3–1-re kikapott a Dinamótól, előtte az UTA 5–1-re verte. A Csíkszereda hivatalos oldala szerint a Dinamo elleni 1–3 után tíz nap állt rendelkezésükre a sorok rendezésére, így felkészülten futnak ki a pályára.
  • Mindezek alapján esélyesebb a hazai csapat, de a sérülések és a pálya állapota miatt szorosabb meccs várható. A hazai csapat győzelmét ennek ellenére sem fenyegeti semmi.

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Petrolul - Csíkszereda
Petrolul nyer | 1.77 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
alexmih 2026-09-21 13:46:08
Napi X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.09.21. 17:00
Otelul Galati - Corvinul Hunedoara
1X2
Döntetlen
2.94 2 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 294

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Nagyon szeszélyesen teljesít eddig Sebastian Hoeness alakulata, amely ma a várakozás fölött szereplő Brémát látja vendégül.
Nagyon szeszélyesen teljesít eddig Sebastian Hoeness alakulata, amely ma a várakozás fölött szereplő Brémát látja vendégül.
Kedden este kétgólos előnyt adott le a Roma, amely végül pont nélkül tért haza az Old Traffordról. Ma az elmúlt hetekben kissé széteső Sassuolo érkezik az Olimpicóba.
Kedden este kétgólos előnyt adott le a Roma, amely végül pont nélkül tért haza az Old Traffordról. Ma az elmúlt hetekben kissé széteső Sassuolo érkezik az Olimpicóba.