2025.06. 01.

A Nap Tippje: Rapid Wien - LASK (Harc a Konferencia Liga-kvalifikációjáért!)

A Nap Tippje: Rapid Wien - LASK (Harc a Konferencia Liga-kvalifikációjáért!)

Ez már a második meccs, a fővárosiak nehéz helyzetben vannak, hiszen az első mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedtek Linzben, így legalább kétgólos győzelemre van szükségük a továbbjutáshoz. Nem könnyű, de meg fogják próbálni! Remek meccs várható.

  • A zöld-fehérek nehéz helyzetben készülnek a visszavágóra, hiszen az első mérkőzésen hiába volt a játék hosszú szakaszaiban kiegyenlített, a védekezésbeli kihagyásaik (az 5. és a 91. percben kaptak gólt) döntőnek bizonyultak. A Rapid az elmúlt tíz meccséből egyet sem tudott megnyerni a LASK ellen, és a legutóbbi négy egymás elleni találkozóból hármat el is veszített. Kulovits mester együttese gyengén kezdte az előző meccsét is, hiszen a Salzburg ellen már az első 19 percben kétszer kapitulált, végül 4-2-es vereséget szenvedtek. Az utóbbi hét meccsükből négyet elveszítettek, kettőt megnyertek. Hazai pályán május 18-án a Sturm Graz ellen ugyan 3-1-es győzelmet arattak, de ez csupán a második sikerük volt az utóbbi hat Allianz Stadionban lejátszott találkozóból. A védekezés kulcskérdés lesz, ahol Bolla Bendegúz, Cvetkovic, Raux-Yao és Vincze szereplésére is számítani lehet, a középpályáról továbbra is hiányzik Borkeeiet sérülés miatt. A támadószekcióban pedig változás lehet, Schaub és Wurmbrand helyett Seydi és Radulovic kaphat lehetőséget kezdőként, ahogy az első meccsen is cserék voltak.
  • A LASK kiváló kiinduló helyzetből várhatja a visszavágót, hiszen 3-1-re nyert otthon, és formája is meggyőző. A linziek csupán kétszer kaptak gólt az elmúlt öt mérkőzésükön, és háromszor kapott gól nélkül hozták le a találkozót. 2025-ben eddig mindössze három vereséget szenvedtek el húsz meccsen, ezek közül is csak egyszer kaptak ki kétgólos különbséggel, márciusban a Sturm Graz ellen. Az együttes veretlen az utóbbi három találkozóján, ezek közül kettőt meg is nyertek, sőt idegenben is kifejezetten erősek! Az elmúlt öt vendégfellépésükből négyet megnyertek. A támadósorban Robert Zulj játéka biztosra vehető, hiszen az első meccsen kétszer is betalált a Rapid ellen. Mellette Danek és Entrup szereplése várható, míg a középpályán Ljubic és Coulibaly párosa kezdhet, mivel Horvath sérülés miatt kérdéses. A védelem oszlopa a rutinos Boateng, mellette Andrade és Cisse biztosíthatják a stabilitást.
  • A Rapid nagyon nehéz helyzetben van! Nemcsak a kétgólos hátrányt kellene ledolgozniuk, hanem ezt egy olyan ellenféllel szemben kellene megtenniük, amely az egyik legjobb védelemmel rendelkezik az osztrák mezőnyben. A hazaiak védekezése gyakran sebezhető, amit a LASK hatékonyan kihasználhat kontrákból. A vendégek nem fognak kapkodni, és mivel képesek kivárni és reagálni, valószínű, hogy egy újabb győzelemmel pecsételik meg a továbbjutásukat. A kulcskérdés az, képes lesz-e a Rapid kellő támadóerőt felmutatni a stabil LASK-védelemmel szemben? Valószínűleg nem. A meccs végkimenetele, az első felvonás alapján is inkább egy újabb linzi siker vagy döntetlen lehet, mintsem hazai csoda. A tipp pedig a gólokra vonatkozik:

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Rapid Wien - LASK
Mindkét csapat szerez gólt + több mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.96 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2025-06-01 20:06:47
Hoppá...
Malacka123 2025-06-01 15:51:14
A vendègeknek egyáltalán nem kell gólt rúgni csak tördelni a játèkot

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.