Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Racing Club de Ferrol - Rayo Vallecano: A Racing Ferrol gyenge formában van. aAz Almeria és a Real Zaragoza elleni vereségeik után a spanyol másodosztály 20. helyére csúsztak vissza. Cristobal Parralo csapata mindössze 18 pontot szerzett 21 forduló alatt, és csak három győzelmet aratott a 2024–25-ös szezonban, ami miatt a harmadosztályba való kiesés fenyegeti őket. A két gárda között többszörös osztálykülönbség van! A Rayo Vallecano a La Liga középcsapata, a tabella 12. helyén állnak 22 ponttal 18 mérkőzés után. Inigo Perez csapata ugyan az utolsó három mérkőzését döntetlennel zárta, de ezek között volt egy 3-3-as eredmény a Real Madrid ellen is, ami mutatja, hogy képesek erős ellenfelek ellen is helytállni. Az előző szezonban 17. helyen végeztek a bajnokságban, így idén egyértelműen javítani szeretnének. A Rayo Vallecano egyértelműen erősebb csapat, mind a csapat minőségét-, mind az aktuális formát tekintve előnyben van. Vendégsiker várható.
- Pontevedra – Mallorca: A Pontevedra jó formában van. Már két komolyabb csapatot, a Levantét és a Villarrealt is legyőzte a Király Kupa idei kiírásában, ezzel bejutva a legjobb 32 közé. Yago Iglesias csapata kiváló formában érkezik erre a mérkőzésre, hiszen öt győzelemből álló sorozatot tudhat maga mögött, ebből négyet a bajnokságban arattak, aminek köszönhetően 39 ponttal vezetik a Segunda Division RFEF 1. csoportját. Hazai pályán különösen erősek, hiszen legutóbbi hét hazai mérkőzésükön veretlenek maradtak, ebből hatot megnyertek, köztük a Villarreal elleni bravúrt is, ami kellő önbizalmat adhat számukra. A vendég Mallorca a nemzetközi szünet előtt két fontos győzelmet aratott a Gironával és a Getaféval szemben, ezzel feljöttek a La Liga hatodik helyére, és mindössze hat pontra vannak a Bajnokok Ligája-helyektől. A tavalyi szezonban 15. helyen végeztek, de az idei szezonban komoly európai ambíciókat mutatnak. A gárda elsősorban a bajnokságra koncentrál, de a kupát sem vetik el, ezt a tavalyi teljesítményük is bizonyítja. Jagoba Arrasate csapata januárban a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében is érdekelt, ahol a Real Madriddal csapnak össze, majd egy esetleges döntő várhat rájuk az Athletic Bilbao vagy a Barcelona ellen. A mérkőzés esélyeit elemezve a Pontevedra remek formában van, és hazai pályán különösen veszélyes lehet, ezért várható, hogy gólt szereznek és komoly ellenállást tanúsítanak. Nyilván a Mallorca erős csapat, de itt most a döntetlen benne van a pakliban! X2

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
PDC vb 2025 - 1. negyed győztese
S. Bunting
PDC vb 2025 - Döntősök
Van Gerwen, Michael Vs Littler, Luke
PDC vb 2025 - 2. negyed győztese
L. Littler
PDC vb 2025 - 3. negyed győztese
C. Dobey
PDC vb 2025 - 4. negyed győztese
M. van Gerwen