2019.01. 03.

Man.City-Liverpool: A tét bajnoki cím!

Man.City-Liverpool: A tét bajnoki cím!

Csúcsrangadót rendeznek a Premier League-ben, amin akár a bajnoki cím is eldőlhet, hiszen a Liverpool tízpontos előnyre tehet szert a Manchester Cityvel szemben. Lássuk, sikerül-e az idegenbeli bravúr a vörösöknek?!

Manchester City - Liverpool
  • A Liverpool zsinórban nyolc győzelemnél tart és ezek között számos rangadó is volt és olykor még azokat is simán nyerte. Legutóbb például az Arsenalt ütötték ki 5-1-re. A BL-ben is összejött a továbbjutás a Napoli utolsó fordulós legyőzésével. A bajnokságban pedig egészen tetemes, hétpontos előnyt alakítottak ki decemberben, amihez természetesen az is kellett, hogy a Man. City három vereséget is elszenvedjen. Sterlingék kikaptak a Chelsea-től, és ami ennél is sokkal nagyobb gond, hogy a Crístal Palace-tól és a Leicestertől is. Nagyon régen nem látott formahanyatlás tapasztalható Guardiola együttesénél. Hiába nagyon bő a kerete és számtalan variáció szerint állíthatja össze a csapatát, mégsem sikerült a jó megoldást megtalálni. Bernardo Silván kívül a többi támadó nem találja önmagát. A Liverpoolnál ezzel szemben szárnyal a Szalah, Mané, Firmino hármas, amely Shaqirival kiegészülve négyessé vált az utóbbi időben.A két csapat formáját elnézve liverpooli sikert várok. Tavaly a BL-ben bizonyították, hogy az Etihadban is képesek nyerni, emellett pedig sok gólra és kiváló focira számítok.
A Tippmixpro ajánlatából:
  • Manchester City - Liverpool : 1x2: - Liverpool, odds: 3,25
  • Manchester City - Liverpool: Gólszám 2,5: - Több, mint 2,5 gól:1,55  

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
akibor000 2019-01-03 15:49:41
mind2rug 2.5over,..
szerintem 2-2 lesz
izom 2019-01-03 14:52:58
Mindkét cs lő gólt és hazai. A City hazai pályán hozni fogja a meccset. Mélyebb a keretük és kiváló lehetőség, hogy 3 pontot hozzanak a Pool-on. Az elejétől nyomni fog a City, a Pool inkább kontrázni fog. Igazi rohanós, jó meccs lesz :)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.