2020.12. 12.

Premier League: Érkezik a Hangos Szomszéd!

Premier League: Érkezik a Hangos Szomszéd!

Manchester vörös felén még ma is örömmel emlegetik azt a történetet, amikor a csapat legendás mestere, Sir Alex Ferguson csak "hangos szomszéd"-ként aposztrofálta a City csapatát. Azóta persze az arab világból érkező fontmillióknak köszönhetően mára már a hangos szomszéd meg is nőtt, így már nem olyan lefutottak a meccsek, mit S.A.F korában. Ma is egy kemény, férfias küzdelem várható.

MANCHESTER UTD. - MANCHESTER CITY
2020.12.12. 18:30

  • Már-már az utódját keresték a norvég Solskjaernek, aztán a korábban Babaarcú Gyilosnak becézett MU-csatár, most menedzser, meglépett egy váratlant! Leigazolta a 33 éves Edinson Cavanit és a sokat látott uruguayi válogatott hat meccsen három gólt lőtt, számos remek passzal segítette ki társait és egymaga döntött el meccset. Az MU négy meccset hozott le zsinórban győzelemmel, ezzel pedig némiképp felzárkózott az élbolyra. Ma sérülések miatt hiányozni fog Martial és Cavani, viszont ott lesz a csapat legjobbja, a már hét gólnál járó Bruno Fernandes, aki az utóbbi évek legnagyobb fogása volt a csapatnál. 
  • A City sem kezdte túl jól a szezont, úgy látszik, hogy a kettős terhelés megártott a manchesteri alakulatoknak. Csakhogy amíg a City megnyerte csoportját, addig a ManUnited 3. lett az utolsó pillanatban elszenvedett lipcsei vereség hatására! Ezt még nem biztos, hogy megbocsátják Solskjaer-nak. Guardiola most kissé fellélegezhet és elkezdhet a bajnokságban menetelni. Az elmúlt két fordulóban nyert a csapat, A Burnley és a Fulham elleni győzelmek afféle felhozó-meccseknek számíthattak, ma pedig következhet az örök rivális, jöhet a derbi! Guardiolának nincs olyan sérültje, akit ne lehetne pótolni. A legerősebb kezdőcsapat áll készen. 

Azt gondolom, hogy erősebb valamivel a City, ráadásul az MU-ból hiányzik két jó játékos is. A derbin pedig mindenki odateszi magát. Gólváltást várok. 

tipp
Manchester Utd. - Manchester City
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.59 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Manchester Utd. - Manchester City

2020. 12. 12. 18:30 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2020-12-12 17:22:42
Alaptipp.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.