2019.08. 28.

Burnley-Sunderland: Lesz-e osztálykülönbség?

pletszo
Burnley-Sunderland: Lesz-e osztálykülönbség?

A szebb napokat is látott Sunderland a fénykorát élő Burnleyvel találkozik a Ligakupában, lássuk a dicső múlt feléled-e újra?

LABDARÚGÁS, ANGOL LIGA-KUPA | 2019.08.28. 20:45
BURNLEY - SUNDERLAND

  • A Sunderlandnek tavaly nem sikerült visszajutni a Championshipbe, mert az osztályozón elbukott, így maradt a League One-ban, pedig éveken át meghatározó tagja a volt a Premier League-nek a 2000-es években. Az új idényt jól kezdte a harmadik vonalban, hiszen öt találkozó után még veretlen és 11 ponttal rendelkezik. Az azért megifgyelhető, hogy a védelem nem tökéletes, hiszen mindegyik találkozón kaptak eddig gólt. 
  • A Burnley győzelemmel kezdte a Premier League-et a Southampton ellen Barnes duplájával és Gudmundsson találatával. Ezt követően az Arsenaltól kikaptak, de a jó erőkből álló Wolvesszal ikszeltek a hétvégén. Nyilvánvalóan a bennmaradás kiharcolása lehet a céljuk a PL-ben. Tavaly ez nem okozott gondot, előtte pedig hatalmas meglepetésre ráadásul hetedikek lettek. 
  • Barnes három forduló után négygólos, ma is könnyen lehet, hogy betalál. Hazai pályán mindenképpen esélyesebbnek érzem a továbbjutásra a két osztállyal magasabb polcon játszó Sunderlandet.
tipp
BURNLEY - SUNDERLAND
BURNLEY | 1.53 | (6/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jozsi94 2019-08-28 13:59:24
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.08.28. 21:00
FC Bruges - LASK Linz
1X2
FC Bruges
1.75 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1750

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!