2018.11. 08.

Apollon-Frankfurt: Idegenben sem kegyelmeznek a németek?

Apollon-Frankfurt: Idegenben sem kegyelmeznek a németek?

Az Európa-liga H csoportját 100 %-os mérleggel vezeti a Frankfurt. A mai napon ciprusi túra vár Jovicsékra, hiszen az Apollon fogadja őket Nicosiában. Lássuk a várható esélyeket!

Apollon – Frankfurt

  • A Német Kupa győztese, a Frankfurt idén a bajnokságban is remekül menetel, hiszen az ötödik helyen áll a Bundesligában és csupán három ponttal van lemaradva a második ’Gladbachtól. A legutóbbi öt forduló alapján felállított minitabellán pedig első a Frankfurt: négy győzelmet és egy döntetlent könyvelhett el ebben az időszakban. Nem csak a bajnokságban teljesítenek kiválóan Jovicsék, az El-ben mindhárom találkozójukat megnyerték eddig. Marseille-ben nyertek, majd kiütötték a Laziót és az Apollon sem okozott gondot. A két fiatal szerb labdarúgójuk kitűnően teljesít: Jovics termeli a gólokat, a Düsseldorfnak  ötöt hintett, Gacinovic pedig az előkészítésben jeleskedik és akkor még nem beszéltünk a vb-ezüstérmes horvátok kezdő csatáráról, Ante Rebicről. A csoportban egy ponttal álló Apollon védőinek tehát nagyon nehéz estéjük lesz. Frankfurtban Kosztics és Haller egy-egy góljával bő félóra alatt eldöntette a meccset Frankfurt, ha nem is ilyen gyorsan, de azt gondolom most is dűlőre viszik a dolgot a németek, ezzel pedig bebiztosítják továbbjutásukat.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Apollon – Frankfurt: 1x2: - Frankfurt, odds: 1,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!