2018.08. 09.

Az El-ben már sikeresebb lesz a Sturm Graz?

Az El-ben már sikeresebb lesz a Sturm Graz?

Az Európa-liga harmadik selejtezőkörében egy osztrák-ciprusi párharcra is sor kerül. Egészen pontosan a BL-ből kiesett Sturm Graz az El-ben vitézkedő AEK Larnacával találkozik. Lássuk, mire mennek egymással a felek a grazi odavágón?!

Sturm Graz - AEK Larnaca

  • A Sturm Graz a második helyen zárta a tavalyi szezont a Salzburg mögött Ausztriában, így lehetősége volt a Bajnokok Ligájában a nem bajnoki ágon megmérettetnie magát, de rögtön az első (nem is kicsi) akadályban megbotlott, hiszen az Ajax 5-1-es összesítéssel búcsúztatta. Így az El-ben folytathatják a graziak és látszólag nem is kaptak erős ellenfelet, hiszen a ciprusi AEK Larnacától nem retteg Európa. Az AEK az előző fordulóban az ír Dundalkot múlta felül egy idegenbeli 0-0 után egy hazai 4-0-val. Fontos adat, hogy vendégként egy jóval szerényebb képességű csapatnak sem tudtak gól rúgni, ezért arra lehet számítani, hogy a Sturm ellen sem fog sikerülni, melynek kerete a transfermarkt.de adatai alapján közel kétszer olyan értékes, mint a ciprusiaké és az osztrák Bundesligát is két győzelemmel kezdte. Ebből adódóan is hazai győzelmet várok, akár olyan mértékűt is, amivel eldőlhet már Grazban a párharc.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Sturm Graz - AEK Larnaca: 1x2: - Sturm Graz, odds: 1,65 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2018-08-09 17:34:13
Jó lehet ez könnyen!
A ciprusiak meg főként a visszavágóra gondolnak első sorban,nekik ma egy 2-1-es vagy 3-1-es vereség is bőven jó helyzet.
Nálam a mai tuttim a UfA-Progres Niderncorn 0-1 H
Most négykor kezdenek és aligha sok jóra számítanak a luxemburgiak.
A Honvéd ellen láthattuk nem egy nagy csapat,pech a Honvéd elszórakozta a továbbjutást.
Erős duplázós tipp,én még 2.05-ért adtam fel! Most néztem még mindig 1.8
Kettő közte meg lesz főleg azzal számolva a vendégek aligha találnak be míg az oroszok igazán most kezdenek felpörögni igazán.
Az oroszoknak amúgy szlovén bajnokságot kell nyerni az EL csoportért!
Ugyanis a következő körben vélhetően a Maribor lesz az ellenfelük,a Rangers régen nem tényező már az európai porondon.
A szlovénok zászlóshajójának meg igen nagy blama lenne a kiesés ennek fényben,én már ma is a győzelmüket várom.
Domzale után egy újabb szlovénen kellene túljutniuk.

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!