2018.08. 30.

Az El-től is búcsúzni kényszerül a Basel?

Az El-től is búcsúzni kényszerül a Basel?

Az Európa-liga play-off körében - a BL-ből meglepetésre búcsúzni kényszerült - Basel 3-2-re nyert a ciprusi Apollon ellen hazai pályán. Idegenben is jobbnak bizonyulnak a svájciak?

 

Apollon-Basel

  • Borzalmasan kezdte a szezont a Basel, amelynek az lett az egyik eredménye, hogy jelentős hátrányba került a Young Boysszal szemben a svájci bajnokság. Ennél is nagyobb gond,viszont hogy kiestek a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, így csupán az Európa-liga maradt számukra. A PAOK elleni BL-kudarcot követően már sorra nyerték a meccseiket az El-ben és svájci bajnokságban is. A főtáblára jutásért a ciprusi Apollont kellene búcsúztatniuk. Az első találkozón Bázelben 3-2-re nyertek csupán a papíron sokkal nagyobb játékerőt képviselő svájciak. Egy héttel ezelőtt a rutinos holland csatár, van Wolfswinkel duplája és Cumart győztes gólja eredményezte a baseli sikert Az Apollon szépen menetelt az Európa-ligában, hiszen kiejtette a Stumbrast, a Zeljeznicart és a Bresztet. Egyik csapat sem hasonlítható azonban a Baselhez játéktudásban. A svájciakat óvatosságra intheti, hogy a ciprusiak eddig minden hazai meccsüket megnyerték a sorozatban. A Baselnél nagy volt a jövés-menés nyáron és ahogy szokott lenni gyengült a keret, de azt gondolom, hogy idegenben is le tudják győzni Zuffiék az Apollont.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Apollon-Basel: 1x2 - Basel, odds: 2,65

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az Európa Ligában is a nyolc közé jutásért megy a harc, a ma 18:45-kor kezdődő mérkőzésen meg eldől, hogy az AC Milan megy a Final Eight-be, vagy az AC Milan.
Az Európa Ligában is a nyolc közé jutásért megy a harc, a ma 18:45-kor kezdődő mérkőzésen meg eldől, hogy az AC Milan megy a Final Eight-be, vagy az AC Milan.
Gattuso menesztése óta szárnyal a gall együttes, amely négygólos előnyben utazhat Spanyolországba. Fotó: pixabay.com
Gattuso menesztése óta szárnyal a gall együttes, amely négygólos előnyben utazhat Spanyolországba. Fotó: pixabay.com