2022.10. 06.

Európa Liga: Crvena Zvezda – Ferencváros (Melyik arcát mutatja a Fradi ma?)

Európa Liga: Crvena Zvezda – Ferencváros (Melyik arcát mutatja a Fradi ma?)

A Ferencváros hat ponttal az első helyen áll az EL H-jelű csoportjában, a szerb bajnok pedig nulla ponttal utolsó. A Vörös csillag számára ez a mai meccs az utolsó szalmaszál a továbbjutás érdekében, a Fradinak pedig nagyon kellene minimum egy pont a Zvezda elleni páros meccsből! A tét hatalmas, Belgrádban 50 ezer ember fog pokoli körülményeket alkotni, nagyon nehéz meccs lesz ez a Ferencváros számára!

  • Akázat, akarat és szenvedély! Ez a három az, amiben a Kecskemét jobb volt a hétvégi fordulóban! Elszenvedte első vereségét a Fradi és nem az a baj, hogy kikapott! Szinte lehetetlen 100%-os bajnokságot nyerni, mindig lesz olyan, hogy vereség, vagy döntetlen becsúszik. Ettől a bukótól még magasan bajnok lesz a Fradi. A probléma az, amit a legendás Simon Tibor megfogalmazott: „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!” Na ez nem volt meg a KTE ellen! Iszonyúan szervezettek voltak, fegyelmezettek, lelkesek, akartak! És tisztelték a Fradit, de meg akarták verni! Azt kell mondanom, teljesen megérdemelték a győzelmet a Bács-megyei megyeszékhelyen. És hiába lesz a mai meccs egy másik meccs, akkor sem lenne szabad így vereséget szenvedni a bajnokságban!
  • Belgrádban nagyon nehéz meccs lesz! Legyünk őszinték: A Ferecváros nyert a Monaco és a Trabzon ellen, de mindkét meccsen hatalmas szerencse is volt, valamint kellett az a hatalmas szenvedély és akarat is, ami nem volt meg a KTE ellen. Ami pedig még fontosabb, a Moncao és a Trabzon is elsősorban az ellentámadásokban, a villámgyors kontrában jók, a labdával nem annyira szeretnek és tudnak küzdeni, pont ahogyan a Fradi is. A Zöldek az NB1-ben egy felállt védelem ellen szenvednek (Vasas), a nemzetközi porondon pedig átengedik a szervezést és a kontrákból a villámgyors és technikás támadók (Tokmac, Traoré, R. Mmaee) képesek gólt-gólokat szerezni. Ez az ereje a Fradinak és ez volt a gyengesége a Monacónak és a Trabzonnak. A Zvezda viszont kiválóan játszik labdával! Remekül szervezik a játékot és a két erőcsatár Pesic és Bukari rendkívül erős fizikálisan, gyorsak és gólerősek is! Őket megállítani a Ferencváros belső védőinek kiemelten nehéz feladat lesz! Márpedig a magyar bajnok leggyengébb pontja a védelem közepe! A holland Knooster ügyes és motivált de neki még kell összeszedni rutint és tapasztalatot, főleg nemzetköziben! Sammy Mmaee pedig a fürge és jó ütemérzékű középső védők típusa, remekül szerel és gyors, de a párharcokat a Pesic- és Bukari-féle erőcsatárokkal szemben nehezebben nyeri meg! Nyilván a Fradi kontrái veszélyesek lesznek ma is és esélyesen be is fognak találni a szerb kapuba, de a pontszerzés nagyon nehéz lesz!
  • Mindehhez jön az óriási tét és az az alapvető tény is, hogy Szerbiában nem szeretik a magyarokat és ezt az ötvenezres közönség minden mozdulatával, hangjával sugallani is fogja. Pokoli hangulat lesz, ez biztos. Itt az oldalon már tudják, hogy a Fradinak szurkolok, de a cikkekben és a tippek esetén mindig igyekszem objektív maradni. Ez a mai meccs nem a Fradinak áll. A tippem hazai győzelem 1,90-ért, de meg lehet próbálni a gólváltást 1,67-ért is. Bárcsak ne így lenne és a Fradi bebizonyítaná, hogy valóban és tartósan fel tud nőni a feladathoz. A Zvezda elleni páros meccs hazai állomása legközelebb, na az lesz nagyon fontos!
tipp
Crvena zvezda - FTC
1X2 | Crvena zvezda | 1.90 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Crvena zvezda - FTC

2022. 10. 06. 18:45 | EL, H csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Anulu 2022-10-06 21:05:10
"az az alapvető tény is, hogy Szerbiában nem szeretik a magyarokat"
Csak titeket és a hozzátok hasonlókat nem szeretik azok, akik ott olyanok mint ti és a hozzátok hasonlók. Persze ti azt hiszitek, hogy ez mindenki mással is így van. Nem.
seantaylor21 2022-10-06 18:35:14
Védd amagyart vedd a magyart az anyád

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.06. 18:45
Crvena zvezda - FTC
Kétesély
Döntetlen vagy FTC
1.77 4 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 177
zsoma88 2022-10-06 18:12:44
szerintem nem nagy durranás a zvezda
Norbert06250609 2022-10-06 20:12:35
Én is azt hittem, de most kipicsázzák a fradit
zsoma88 2022-10-06 20:41:42
majd itthon nem így lesz ez xD
rommell 2022-10-06 14:20:12
Legyen egy 1-1

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.06. 18:45
Crvena zvezda - FTC
Gólszám
2-3
1.91 4 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 191
cucu 2022-10-06 07:35:17
Szerencsére eddig minden elemzésre rácáfolt a fradi,ma is így legyen.
toto25 2022-10-06 03:37:47
GG sztem
zsoma88 2022-10-06 02:29:18
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.06. 18:45
Crvena zvezda - FTC
Kétesély
Döntetlen vagy FTC
1.85 4 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1850

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az Európa Ligában is a nyolc közé jutásért megy a harc, a ma 18:45-kor kezdődő mérkőzésen meg eldől, hogy az AC Milan megy a Final Eight-be, vagy az AC Milan.
Az Európa Ligában is a nyolc közé jutásért megy a harc, a ma 18:45-kor kezdődő mérkőzésen meg eldől, hogy az AC Milan megy a Final Eight-be, vagy az AC Milan.
Gattuso menesztése óta szárnyal a gall együttes, amely négygólos előnyben utazhat Spanyolországba. Fotó: pixabay.com
Gattuso menesztése óta szárnyal a gall együttes, amely négygólos előnyben utazhat Spanyolországba. Fotó: pixabay.com