2018.07. 26.

Lendületben marad a Honvéd?

Lendületben marad a Honvéd?

Az Európa-ligában állva maradt két csapatunk közül a Honvédnak van lényegesen nagyobb esélye bejutni a selejtező harmadik fordulójába, hiszen luxemburgi riválist kell felülmúlnia, míg az Újpest ellenfele a tavasszal a BL-ben a nyolc közé jutó Sevilla lesz. Lássuk, előnybe kerül-e a hazai odavágón a Honvéd?

Budapest Honvéd – Niedercorn

  • A Honvéd az első körben a macedón Rabotnicki otthonában 2-1-es vereséget szenvedett, viszont hazai pályán a csatársorba előrelépő Holender vezetésével 4-0-ra kiütötte ellenfelét. Bizakodásra adhat okot az a mérkőzés és ezt követően a bajnokságban is győzött az első fordulóban a Honvéd: 3-2-re nyert a Haladás ellen. Érdekes, hogy a támadójáték ennyire jó, hiszen az együttes két gólzsákja, Lanzafame és Eppel is távozott a nyáron. Érkezett viszont Vadócz Krisztián a középpályára, akire vezérszerep hárul majd és egyelőre úgy tűnik, hogy ennek a várakozásnak képes lesz megfelelni. A mai ellenfél a luxemburgi Niedercorn lesz, amely éppen a mögött a Dudelange mögött végzett a második helyen a tavalyi bajnokságban, amellyel a kelleténél sokkal jobban megszenvedett a Vidi a BL-ben. Lebecsülni már csak azért sem szabad őket, mert az előző körben egy magasabban jegyzett csapatot búcsúztattak, az azeri Gabalát. A legjobbját kell nyújtani a Honvédnak és akkor meglesz a győzelem és akár olyan arányban is, hogy a visszavágó előtt már ne kelljen aggódni.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
christian950725 2018-07-26 11:58:43
Hali!
Nem mondom, hogy nem nyerhet a Honvéd, de ennyire nem lesz sima mérkőzés, szerintem legalább egy gólra jók lesznek a vendégek is, amire egész jó odds van. Valamint a mindkét csapat gól opció is elég szemrevaló (1.90)

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!