2018.08. 02.

Megőrzi-e előnyét a Honvéd Luxemburgban?

Megőrzi-e előnyét a Honvéd Luxemburgban?

1-0-s előnybe került a Honvéd a Niederkorn elleni hazai odavágón. A luxemburgi visszavágón tehát a döntetlen is elég lenne Gazdag Dánielék számára. Vajon sikerül kiharcolniuk a számukra továbbjutást érő eredményt?

Niederkorn – Budapest Honvéd

  • Sokáig 0-0-ra állt a két csapat budapesti mérkőzése, azonban a hajrában érkezett Baráth Botond, akinek a góljával előnyt harcolt ki a visszavágóra a Honvéd. Kevés helyzet alakult ki az első találkozón és arra számítok, hogy ezúttal sem lesznek végig veszélyben a kapuk. A Honvéd számára a 0-0 is tökéletes eredmény lenne, ezért biztosan nem fognak nagy erőket megmozgatni Vadóczék annak érdekében, hogy gólt szerezzenek, sokkal inkább a védekezésre helyezik majd a hangsúlyt. A bajnokságban gólzáporos győzelmekkel rajtoltak a piros-feketék, most azonban nem lehet arra számítani, hogy potyogni fognak a gólok. Azért is érdekes, hogy a Kisvárdának négyet, a Haladásnak pedig hármat vágtak, mert a legutóbbi két gólkirályukat (Eppelt és Lanzafamét) eladták a nyáron. A Niederkornnak egyik mérkőzésén sem esett kettőnél több találat ebben a szezonban, ez is alátámasztja, hogy kevés gólra van kilátás.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!