2019.09. 19.

Európa-liga: A farkasok a portugálokat is felfalják?

pletszo
Európa-liga: A farkasok a portugálokat is felfalják?

Az Európa-liga is megkezdődik csütörtökön a Bajnokok Ligája után. Egy angol-portugál derbire már a nyitányon sor kerül: a Wolves a Bragát fogadja. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, EL, K CSOPORT | 2019.09.19. 21:00
WOLVERHAMPTON - BRAGA

  • A K-csoportban a Wolves és a Braga a Slovan és a Besiktas társaságában szerepel. A csoport favoritjának papíron a Wolves számít, amely tavaly hetedik helyen zárta a Premier League-et. A szezont nem kezdte jól a Wolverhampton, bár ebben közrejátszhatott az is, hogy a nyár folyamán végig kellett menetelniük az Európa-liga selejtezőkön. Az elmúlt két bajnokijukat elbukták az Everton és a Chelsea ellen, rádásul nyolc gólt kaptak összes.
  • A Braga sincsen jobb passzban, hiszen a Benficától kapott egy négyest, most legutóbb pedig a Setubal ellen veszített 1-0-ra. A Braga a Bröndbyt és Szpartak Moszkvát verte ki a selejtezőben, a Wolves számára pedig könnyebb akadályokat követően a Torinót kellett búcsúztatni, de megoldották Jimenezék, csak éppen a bajnokság rovására ment, ahol még mindig nyeretlenek.
  • Azt gondolom, hogy a lényegesen jobb kerettel bíró és Európában szárnyaló Wolves a Bragát is legyűri ma.
tipp
WOLVERHAMPTON - BRAGA
WOLVERHAMPTON | 1.61 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!