2019.09. 25.

Fiorentina-Sampdoria: Melyik csapat fog javítani?

pletszo
Fiorentina-Sampdoria: Melyik csapat fog javítani?

A Serie A 5. fordulójában a két sereghajtó egymás ellen játszik. A Fiorentina és a Sampdoria közül az egyik csapat javíthat eddigi pocsék teljesítményén. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, OLASZ A | 2019.09.25. 21:00
FIORENTINA - SAMPDORIA

  • Az első három fordulóban minden meccsét elbukta a Sampdoria, de legutóbb odahaza 1-0-ra megverte a Torinót, amivel nem csak megszerezte első pontjait, de rögtön meg is előzte a Fiorentinát.
  • A Fior két vereséggel nyitott, viszont nagy bravúrt ért el a harmadik körben, hiszen ikszelt a Juventusszal.  Legutóbb pedig a BL-induló Atalantától lopott pontot, ahol Ribery megszerezte első találatát új csapatában. Az első győzelemre tehát továbbra is várniuk kell még Riberyéknek.
  • A Sampdoriára egyébként is jellemző, hogy odahaza sokkal jobban teljesít , mint idegenben, ezért is, no meg az erősebb kerete miatt is a violákat tartom favoritnak, akik így megszerezhetik első sikerüket a szezonban. A Sampdoria nagy verésekben szaladt már bele, míg a Fiorentina, ha kikapott mindig egy góllal tette ezért is érzem erősebbnek őket a Sampnál.
tipp
FIORENTINA - SAMPDORIA
FIORENTINA | 1.75 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!