2019.09. 02.

Fluminense - Avai: Kiesési rangadó Brazíliából

pletszo
Fluminense - Avai: Kiesési rangadó Brazíliából

A brazil bajnokság 17. fordulójában a Fluminense a sereghajtó Avai gárdáját fogadja. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, BRAZIL BAJNOKSÁG | 2019.09.03. 01:00

FLUMINENSE - AVAI

  • Egyik csapat helyezte rosszabb, mint a másiké, hiszen a Fluminense a 18. helyen áll csupán a bajnokságban, de egy győzelemmel előzhetne, míg az Avai teljesen utolsó és még egyetlen meccset sem nyert 16 játéknap alatt.
  • A Fluminense szerepelése óriási csalódás, hiszen patináns, nagy klubról van szó. Éppen a múlt héten estek ki a Südamericana negyeddöntőjében a Corral szemben idegenben szerzett gól miatt. Ami egyébkiránt nem rossz eredmény, hiszen a Corinthians élcsapatnak számít Brazíliában. Ebből az látszik, hogy képes lenne lényegesen jobb játékra is a Flu. A csapatban a legnagyobb név a korábbi Milan és Sevilla-játékos, Ganso, aki végül közel sem futotta be azt a karriert, amit jósoltak neki. 
  • Az Avai újoncként szerepel az élvonalban és nagyon úgy tűnik, hogy nem képes megugrani ezt a lépcsőt. Hét döntetlenjük alkalmával szereztek eddig csak pontot, idegenben pedig csupán egyetlen egyszer.
  • A Flu számára itt a lehetőség tehát, hogy zárkózzon, hiszen ki ellen nyerne, ha nem a sereghajtó újonc ellen odahaza. 
tipp
FLUMINENSE - AVAI
FLUMINENSE | 1.56 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!