2020.10. 24.

OTP Bank Liga: Derbi, ismét a Fradinál lesz az erő!

OTP Bank Liga: Derbi, ismét a Fradinál lesz az erő!

A magyar labdarúgás legnagyobb párharca következik most, a 2020/2021-es szezonban első alkalommal, a Groupama Arénában. A Ferencváros a Nou Campban elszenvedett 5-1 után érkezik haza, a lilák pedig a Mezőkövesd elleni egygólos győzelemmel a hátuk mögött futnak ki a stadionba. Mire érdemes fogadni? A tippem a cikk végén, de írjátok meg ti is, mire számítotok!

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.10.24. 19:30
FTC - ÚJPEST 

  • A Fradit nem akarom sem feldicsérni, sem a lealázni, próbálok objektíven véleményt formálni. Barcelonában, egy Messivel felálló katalán sztárcsapattól egy olyan BL-meccsen, ami előtt eggyel korábbi BL-találkozón nyolcat kapott és megalázó vereséget szenvedett a Barcelona, azt gondolom teljesen reális 5-1-re kikapni egy Ferencvárosnak. Ráadásul Szergej Rebrov is elmondta, hogy 3-1 után volt egy törés, ami után a fejben és fizikálisan is elfáradt csapat már nem bírta tartani tovább magát. De ennek ellenére azt gondolom, hogy ez a meccs, hasonlóan az 1995-ös Fradi-Ajaxhoz, ami szintén 5-1 lett, nem volt szégyen.
  • Azt pedig, hogy a Ferencváros kiemelkedik a magyar viszonyok közül, az az elmúlt kettő-, és azt várom, hogy az idei bajnokságban is kiderül majd. Dibusz akár maradhat is a kapuban, nem gondolom, hogy ő oly mértékben elfáradt volna. Hátul azonban valószínűleg lesz változtatás. Lovrencsic és Heister kezdhet a szélsővédő posztokon, középen Blazic valószínűleg marad, de Kovacevic helyett könnyen Frimpong kerülhet a csapatba. A két szűrő posztján Somalia minden bizonnyal kezdeni fog, mellette vagy Sigér, vagy Haratin lesz a párja. Elöl pedig Boli hagyományosan Újpest góllövő, minden bizonnyal kezdeni fog, mögötte pedig az Uzuni (ha egészséges, Skvarka és Mak kezdőt várom. Tokmac és Isael nagyon elfáradt a Barcelona ellen és rájuk szükség lesz a keddi BL-fordulóban is. 

Az Újpest legutóbb nagy csatában legyőzte ugyan a mélyen tudása alatt játszó Mezőkövesdet és ennek köszönhetően nagy önbizalommal és a rájuk jellemző Fradiverő akarattal érkezik. Mindezek  pedig egy remek, semleges néző számára élvezhető játékot fognak eredményezni. Természetesen a különbség ki fog jönni, nyer a Fradi, de ahogyan a Zöldeknek a Barcelona ellen, úgy most a Lilálnak a Fradi ellen sem lesz okuk a szégyenkezésre a vereség után. 

tipp
FTC - Újpest
1X2 | FTC | 1.50 | (9/10)

kapcsolódó meccs

FTC - Újpest

2020. 10. 24. 19:30 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
DonGoool 2020-10-24 19:24:47
Jövő héten fontos Bl meccset játszik az FTC, de a legalább kétgólos győzelme szerintem még arra tartalékolva is meglesz, akkora a különbség a két keret között.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.24. 19:30
FTC - Újpest
Ázsiai Hendikep -1,75
FTC -1,75
2.40 2 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2400
Matthewryz 2020-10-24 18:32:31
Kis téten mehet

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.24. 19:30
FTC - Újpest
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.71 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1710
hajduzoli7 2020-10-24 15:49:15
Vagy így csak lönek egyet na

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.24. 19:30
FTC - Újpest
Pontos végeredmény
FTC 4:1
19.00 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 19000
hajduzoli7 2020-10-24 15:49:44
Amúgy szerintem csak 1golal nyer a Fradi 2~1
hajduzoli7 2020-10-24 15:50:13
Ez csak egy gondolat ha sok gólos lenne ez lenne a tippem
csakafradi1985 2020-10-24 08:02:44
Fradi ma simán nyer, ez nem kérdés, inkább az mennyi góllal 😊
Attila79 2020-10-24 08:13:51
4-0 erre van egy 17-es szorzó!
csakafradi1985 2020-10-24 09:42:42
3:1re gondolok, a 4:0 már gyalázat, de minden benne van a pakliban 😊
Attila79 2020-10-24 11:27:29
Ahogy nézem ők a legtöbbet kapták mi pedig a legkevesebbet!
jacksly 2020-10-24 07:39:11
GG simán benne van a pakliban

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.10.24. 19:30
FTC - Újpest
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.86 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1860
jacksly 2020-10-24 22:48:52
Hát az nem volt benne a pakliban, hogy az Újpest kihagy egy 11-est... 😡
prigioni 2020-10-24 13:14:08
1-1 lesz!

további tippjeink a Foci világából

A Debrecennél nem titkoltan a dobogóra vágynak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csúszik be egy porszem a gépezetbe és történik pontvesztés. Vajon ma sikerül hazai pályán nyerni a Zete ellen?
A Debrecennél nem titkoltan a dobogóra vágynak, de valahogy mindig az utolsó pillanatban csúszik be egy porszem a gépezetbe és történik pontvesztés. Vajon ma sikerül hazai pályán nyerni a Zete ellen?
A két kieső sorsa már csak egy hajszálon függött a forduló előtt. A Mezőkövesdé elszakadt már azzal a döntetlennel, de vajon a Kisvárdáé is elszakad, vagy esetleg megmarad a remény?
A két kieső sorsa már csak egy hajszálon függött a forduló előtt. A Mezőkövesdé elszakadt már azzal a döntetlennel, de vajon a Kisvárdáé is elszakad, vagy esetleg megmarad a remény?
Egy biztos: Hornyák Vendel a Fradi ellen mindig felrázza a csapatot és már-már dühből áll hozzá a találkozókhoz. Most is nagyon fogadkoznak és szükségük is lenne a pontokra! Vajon ki tudja használni a Paks botlását a Fradi, vagy sikerül pontot rabolni a Groupamából a felcsútiaknak? És vajon lesz sérülés a hazaiaknál?
Egy biztos: Hornyák Vendel a Fradi ellen mindig felrázza a csapatot és már-már dühből áll hozzá a találkozókhoz. Most is nagyon fogadkoznak és szükségük is lenne a pontokra! Vajon ki tudja használni a Paks botlását a Fradi, vagy sikerül pontot rabolni a Groupamából a felcsútiaknak? És vajon lesz sérülés a hazaiaknál?