2020.06. 05.

OTP Bank Liga: Mi lesz veled Debrecen?

OTP Bank Liga: Mi lesz veled Debrecen?

Az NB1-ben a 27. fordulót a DVSC kezdi hazai pályán, egy olyan kötelező győzelemmel, amely ha nem valósul meg, akkor minden bizonnyal búcsút vesznek Vitelki Zoltántól is. A 9. helyen álló hajdúságiak mai ellenfele a már szinte kiesett Kaposvár lesz.

LABDARÚGÁS, NB I 
2020.06.05. 20:00
DEBRECEN - KAPOSVÁR

  • A Debrecen két budapesti mérkőzéssel kezdett a koronavírus-elleni kényszerszünet után. Azért játszottak már kettőt, mert a Ferencváros elleni elmaradt meccsüket is lejátszották. A Fradi ellen 2-1-es vereség lett a vége, de ezen a mérkőzésen még csak-csak volt mutatott játék is. Bódi góljára két válasz is érkezett, így elmaradt a meglepetés. Aztán az első teljes fordulóban már komolyabb vereség lett a vége, ami nem csak a 1-3-as végeredményben manifesztálódott, hanem a mutatott játék is hagyott kívánnivalót maga után. 
  • A Loki 4-4-2-es hadrendjében esélyes, hogy ismét helyet kap a kezdőben Garba. A középpályán még mindig helye van Tőzsérnek, bár futni már nem annyira tud, de labdáinak még mindig szeme van. A szélen Bódi kulcsfigura, gyors, remekül passzol és gólerős is. Hazai pályán csakis a teljes pályás offenzíva és a kötelező Kaposvár-leverés lehet az opció. Ha nem így történik, akkor a kiesőzóna közelében találhatja magát a Loki! 
  • A vendégtérfélen a Kaposvár, amely az utolsó három bajnoki meccsén elszámolt 4-től 6-ig és ez a kapott gólokat jelenti. Legutóbb a ZTE ellen kaptak egy hatost Kaposvárott és a szomorú Disztl László csak annyit jegyzett meg a televízió kamerájába, hogy semmit nem kapott vissza, amit a meccs előtt gyakoroltak. Minden bizonnyal már ők is elfogadták a kiesést, hogy a másodosztályban megújuljanak. A 19 lőtt gól a legkevesebb, a 63 kapott találat magasan a legtöbb a ligában, jól láthatóan a Kaposvár nem tudja megugrani az NB1 színvonalát. Mellettük csakis a tulajdonképpeni tét nélküliség, a felszabadult játék lehetősége van, hiszen nekik már mindegy is. A becsület és a dac mozgatja csak a kaposvári zöldeket. 

Azt várom, hogy a két vereség után nekikeseredett Loki ma több góllal magabiztosan legyőzi a somogy megyeieket. 

tipp
Debrecen - Kaposvár
1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1.42 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Debrecen - Kaposvár

2020. 06. 05. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jani bá' 2020-06-05 12:20:47
Ezt az 5-0 én is valós veszélynek látom, az 5-6 gólt a Zrt. most 2,35 oddson adja, érdemes levédeni vele a tippet

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?