2021.08. 13.

OTP Bank Liga: MTK – Kisvárda

OTP Bank Liga: MTK – Kisvárda

Két olyan csapat találkozik ma az NB1 3. fordulójának nyitómeccsén, amely más-más módon kezdett a bajnokságban. A két meccs után négypontos MTK az eddig száz százalékos Kisvárda csapatát fogadja.

MTK - KISVÁRDA
2021.08.13. 20:00

  • Az MTK gyengén kezdett a Gyirmót ellen, a lelkesen és keményen játszó újonc egy pontot otthon tartott az olasz szakvezetéssel felálló MTK ellen. A második fordulóban pedig a Honvédot fogadta a kék-fehér alakulat és Grozav góljával úgy nyertek 1-0 arányban, hogy a meccsen csupán 40%-ban volt náluk a labda. Teljesen átengedték a kezdeményezést a jobb erőkből álló Honvédnak, majd Grozav kiváló helyzetfelismerése gólt eredményezett. Ehhez a három ponthoz jórészt kellett a Honvéd gyengélkedése is.
  • A Kisvárda atomkezdést produkált. Először a Groupama Arénában verte meg a bajnok Ferencvárost, majd legutóbb otthon páholták el az újonc Gyirmótot 2-1 arányban. A csapat kiválóan össze van rakva és ami a legfontosabb, taktikai szempontból nagyon fegyelmezettek. Joao Janeirónak közel sincs olyan erős játékosállománya, mégis amit eddig kifundált, azt a csapat végrehajtotta. Csapatmunka, fegyelem, kiváló kondícíó. Ez a Kisvárda titka, amely ma sem esélytelen az MTK ellen.
  • A kék-fehéreknél tudják, hogy csakis a gólok hoznak sikert, ezért minden bizonnyal a Grozav-vezette hazaiak aktívak lesznek. A Kisvárda kivárásra és a kontrákra játszik majd. A gólváltás esélyes, a kimenetel háromesélyes.
tipp
MTK - Kisvárda
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.76 | (8/10)

kapcsolódó meccs

MTK - Kisvárda

2021. 08. 13. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Abdul Ramíz 2021-08-13 14:41:41
EZ SIMA 1-ES!
kispest193 2021-08-13 14:58:06
Vagy ha nem akkor sima 2-es!
Attila79 2021-08-13 15:27:00
X és valamelyikünk nyerni fog :-)
HattoriHanzo 2021-08-13 07:12:40
A kettőből kettő győztes meccs, ami ráadásul magabiztos játékkal párosult, mitől felemás teljesítmény? :/
Pákász 2021-08-13 07:25:52
A felemást arra értettem, hogy az egyik -Kisvárda- nagyon jól kezdett (a cikkben csak dicsérem), az MTK gyengébben. Ezért felemás. De nem volt érthető teljesen, kijavítom!

további tippjeink a Foci világából

Az a nagy szerencséje a Ferencvárosnak, hogy nem csak ők botladoznak méltatlanul magukhoz képest, hanem a riválisok is! Olyannyira, hogy a tabella első helyén jelenleg a Debrecen áll. Ma a Fradi elmaradt meccsét pótolja be Kisvárdán, majd a hétvégi fordulóban a Groupamában is összecsapnak a csapatok.

A hétközi időszakban két elmaradt mérkőzést pótolnak be az NB1-ben, ezek közül ma a Győr mezőkövesdi vendégjátéka kerül megrendezésre, ahol a Kazincbarcika lesz a pályaválasztó. Első látásra egyoldalú találkozónak tűnik!

Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?
Hát ha folytatódik az eddigi egy sima-, egy fordított minta, akkor a jó EL-meccs után jön a katasztrofális bajnoki mérkőzés. Vagy képes lesz fordítani a Fradi a hazai játékán?