Az NB1 10. fordulójának mai nyitómeccsén egy budapesti összecsapást rendeznek, az MTK hazai pályán fogadja a Vasast. MTK Budapest és Vasas FC csap össze a hétvége egyik legérdekesebb NB I-es mérkőzésén. A két fővárosi együttes eltérő helyzetből várja az összecsapást. Az MTK kilenc forduló után 9 ponttal a tabella alsó felében helyezkedik el, míg a Vasas 15 ponttal az élmezőnyhöz tartozik. A hazaiak az előző fordulóban 3–0-s vereséget szenvedtek Pakson, míg a Vasas 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárdával.
- Az MTK idényét ahogyan az minden évben lenni szokott, nagy hullámzás jellemzi. A csapat támadójátéka több alkalommal is biztató volt, de a védekezés sokszor nagyon gyenge volt. A gárda a hagyományainak megfelelően igyekszik sokat birtokolni a labdát, hátulról építkezni és passzjátékkal irányítani a mérkőzéseket, ez rendben is van, de ez a játékfelfogás kockázatot is rejt magában, mert a labdavesztések után gyakran nagy területek nyílnak az ellenfelek előtt. Amit aztán egy jól kontrázó csapat ki is fog használni.
- A Vasas kifejezetten célratörő és eredményes futballt játszik. A piros-kékek szervezetten védekeznek, támadásban pedig gyors átmenetekre és közvetlen játékra építenek. Pont ez az, amivel az MTK-t meg lehet fogni! A csapat egyik legnagyobb erőssége a támadósor, amelyben több játékos is válogatott formában futballozik. A szezon eddigi részében a Vasas stabilabb benyomást keltett, mint az MTK, és a tabellán elfoglalt helyezése is ezt tükrözi.
- Taktikai szempontból érdekes párharc várható. Az MTK valószínűleg többet birtokolja majd a labdát és igyekszik kezdeményezni, ahogy az imént említettem, hátulról okos passzjátékkal építkezni, míg a Vasas nyomást gyakorol, hibázásra készteti a kék-fehéreket és a gyors kontratámadásokban keresheti a lehetőségeit. A mérkőzés egyik kulcsa az lehet, hogy a hazaiak mennyire tudják elkerülni ezeket a veszélyes labdavesztéseket, illetve a Vasas mennyire tudja kihasználni az átmenetekből adódó helyzeteket!
- A két stílus szembeállítása és a két csapat aktuális formáját figyelembe véve, magas intenzitású, gólhelyzetekben gazdag összecsapás várható, ahol jó eséllyel betalálhat mindkét csapat és több gól is várható! Ha pedig a kimenetelre kellene tippet adni, akkor a döntetlen mellett a Vasasnak nagyobb esélyt adnék! A fogadáskészítővel létrehozott tippem a következő:



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!