Sportág: OTP Bank liga

Ez az a meccs, amely az NB1 történetének legtöbbször játszott párosítása. A két szomszédos budapesti csapat a hősidők óta birkózik már egymással. Ráadásul jelen pillanatban a Ferencváros az első-, az MTK pedig a második helyről várja a kezdő sípszót!

Mindkét gárda remekül kezdte a bajnokságot, de az utóbbi négy meccsen mindkettőnek több vereség is becsúszott. Ma mindkét csapatnak fontos lenne, hogy pontot-, de inkább pontokat szerezzenek, azért, hogy ne csússzanak le túlságosan a tabellán. A két szerb mester remekül felkészíti csapatait a mai meccsre és a stílusok ütközésekor egy remek mérkőzés alakulhat ki.

A Mezőkövesd legutóbbi kecskeméti győzelme reményt ültetett a matyóföldi szurkolók szívébe, hogy talán nincs még mindig veszve, jöhet feltámadás a kedvenc csapatuknál. A paksi drukkerek pedig már nemzetközi kupás meccset vizionálnak az Atomvárosba, hiszen kedvenc csapatuk immáron a harmadik helyen áll a tabellán. De mire mennek egymással?

Kezdetét veszi az OTP Bank liga 8. fordulója, amelynek pénteki nyitómérkőzésén a 12. helyen álló Zalaegerszeg a 6. Puskás Akadémia csapatát fogadja. Nehéz mérkőzésre számíthat a Zalaegerszeg.

A Ferencváros immáron a 3. helyen áll a tabellán úgy, hogy két meccsel kevesebbet játszott, a hétvégi Kisvárda elleni győzelem következménye ez a felliftezés. A Kecskemét pedig az utolsó négy meccséből hármat elveszített, ez pedig a 8. helyre való süllyedést eredményezte. Ez pedig az első forduló meccsének lejátszása!

A Paks két remek találattal nyert a Puskás Akadémia ellen, így már ott toporog a dobogó aljánál a csapat, de érdemes megnézni kicsit közelebbről a Paksot és a Lokit is.

Nincsenek rendben a dolgok a Fehérvár háza táján. Bartosz Grzelak mester nemigen tud pozitívan hatni a csapatra, gyanítom az utolsó lehetőségeit kapja meg ma. Ha ma is kikapnak, vagy éppen kilátástalan játékot nyújtanak, akkor alighanem jöhet az utód.

Meglepően jól teljesített a Fradi a Csukaricski ellen. Még a pechesen bekapott gól után sem volt kétséges egyetlen percig sem, hogy melyik csapat az erősebb. Ma pedig jön a bajnoki premier Sztankovicsnak, egy olyan ellenféllel szemben, amely verhető.

Hat forduló letelte után a 11-ponttal 4. helyen álló Újpest a szintén 11 egységgel álló, 2. helyezett MTK-t fogadja. Két támadócsapat nagy rangadója ez a fővárosban, érdemes lesz megnézni!

Kelet-Magyarország egyik legnagyobb rangadója következik, a miskolci DVTK a Debreceni VSC-t fogadja. Mindkét gárda kiválóan kezdte a bajnokságot, ez egy igazán izgalmas meccsnek tűnik. De vajon mire megy egymással a régió két legjobb csapata?