Ami itthon az Újpest - Ferencváros, az a Bundesligában a Schalke és a Borussia Dortmund találkozója. Mindkét csapat a Ruhr-vidék kedvelt csapata, minden egyes találkozójuk csordultik telt stadionban zajlik. E mostani pedig két jó csapat összecsapása lesz a Veltins Arénában. Lássuk, mire érdemes fogadni.
LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2019.10.26. 15:30
SCHALKE - DORTMUND
- Jól kezdte a bajnokságot a Schalke, hiszen a hatodik fordulót bezárólag négy győzelem és egy-egy vereség, illetve döntetlen volt a mérleg. Aztán az utolsó két fordulóban némileg megtorpant David Wagner csapata, hiszen előbb az 1.FC Köln ellen remiztek odahaza, majd következett egy 2-0-ás vereség Hoffenheimben. Ráadásul ma lesz három komoly hiányzó is. Az ex-Spurs középpályás, Nabil Bentaleb még mindig maródi a térdsérülése miatt, de erősen kétséges a játéka Suat Serdarnak és Weston McKennie-nek is. Márpedig mindkét játékos, különösen Serdar remek formában futballozott a bajnokság eddigi szakaszában. A sérülések ellenére a szokásos 4-2-3-1-es taktikai felállás marad, hiszen egyrészt hazai pályán játszik a csapat, másrészt pedig a Dortmund ellen csakis a támadófutball jöhet szóba. A védelemben Sané, a középpályán Mascarell, a támadósorban pedig Harit játszik kiemelkedő formában.
- A másik oldalon pedig egy bombaerősnek tűnő Dortmund érkezik. Az utóbbi öt meccsen egy-egy győzelem foglal keretbe három döntetlent. Legutóbb a ligaelső Mönchengladbachot verték 1-0-ra. Marcel Schmelzer biztosan hiányozni fog, de nem is ő az aki nagy érvágás az alakulatnak, hanem az achilles-problémák miatt távolmaradó Paco Alcacer! A csapat pedig még így is bombaerős lesz! A védelemben Hummels a vezér, a középpályá Witsel a kiemelkedő, a csúcsék Götze mögött pedig kiválóan szerepel a Hazard-Reus-Sancho triumvirátus.
Azt gondolom, hogy mindkét csapat nagyon nagy erővel fognak egymásnak esni, hiszen ez a derbi egy a világ negnagyobb ütközetei közül, mindegy, hogy melyik csapat hol áll, csak a győzelem fontos. És idén mindkét csapat elég jó! Úgyhogy sok gólt várok és Dortmund győzelmet!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Nem is értem miért adod a tippeket,de komolyan..
:)
Egy hajszálon múlt xD xD
Röhej lassan ez a Bundesliga is....