2021.08. 22.

Bundesliga: Hoffenheim – Union Berlin

Bundesliga: Hoffenheim – Union Berlin

A Bundesliga mai találkozóján a tavalyi bajnokság 11. helyezettje, a Hoffenheim a hetedikkel, az Union Berlinnel találkozik. Nem lesz könnyű mérkőzés ez a Falusiaknak, különösen azért nem, mert mindketten a három pontot szeretnék hazavinni.

 

  • Az Union Berlin már a tavalyi bajnokságban is szívós csapatnak bizonyult. Ha csak a hazai mérkőzéseiket nézzük, az elmúlt szezonban mindössze egy alkalommal kaptak ki, nyolc-nyolc esetben győztek ill. döntetlennel hagyták el a pályát. Ez a szívósság idén is jellemezni fogja a berlini alakulatot. A tavalyi remeklésüknek köszönhetően idén indulhattak az EKL-selejtezőben, ahol a finn Kups Kuopio alakulatát ütötték ki. A nigériai Taiwo Awoniyi két góllal és egy gólpasszal jelezte, hogy idén is nagyon komolyan kell számolni vele! A Bundesliga első fordulójában pedig az élcsapat Leverkusennel játszottak értékes döntetlent a fővárosiak. Ha ez a mai meccs Berlinben lenne, akkor azonnal hazai győzelem mellett tenném le a voksom, de így más a leányzó fekvése.
  • A Hoffenheim Augsburgban kezdett és egy masszív 4-0-ás győzelemmel köszönt be. A 4-2-3-1-es taktikai felállást választó csapat Kramaric irányításával játszott remek, kombinatív játékot, ahol Rudy, Bruun Larsen, Adamayan, Rutter és Rudy is remekelt. Viszont alapvetően tartsuk észbe azt, hoyg ez az Augsburg, szerintem, az egyik kieső csapat lesz, kifejezetten gyengék ezen a szinten. Konkrét igazolás eddig nem volt, szabadon igazolható emberek érkeztek, valamint kölcsön.
  • A Hoffenheim otthon játszik, egy komoly 4-0-ás győzelem után, tele önbizalommal, az Union meg talán valamivel jobb. Erős ikszes meccs ez, ahol vagy sikerül egy kevés gólos döntetlent kiharcolni az Unionnak, vagy pedig ha beindul a Hoffeheim, akkor fel kell venni a kesztyűt. Ez esetben mindkét csapat szerez gólt. Van ilyen opció a Tippmixprón és nem is fizet rosszul!
tipp
Hoffenheim - Union Berlin
Döntetlen vagy mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.44 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Hoffenheim - Union Berlin

2021. 08. 22. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Élcsapatok randevúznak ma az MPH Arénában. Hoztunk egy kombi-tippet az összecsapásra!
Élcsapatok randevúznak ma az MPH Arénában. Hoztunk egy kombi-tippet az összecsapásra!
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A német bajnokság hétvégi rangadóján a lipcsei csapat a Leverkusent fogadja.
A német bajnokság hétvégi rangadóján a lipcsei csapat a Leverkusent fogadja.