Az idei kiírás egyik bajnokesélyese is folytatja a koronavírus miatti szünet után a bajnokságot. Márciusban két rossz meccs után jött a kényszerszünet, hiszen egy vereség Fürthben, valamint egy hazai X a Bielefeld ellen. Ma pedig verhető csapat érkezik, mégpedig a 16. helyen álló Wehen.
LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 2.
2020.05.17. 13:30
WEHEN - VFB STUTTGART
- A Bundesliga kettőben minden évben nagy a harc az első két helyért, amely közvetlen feljutást eredményez, valamint a harmadik-, osztályozós pozícióért. Jelenleg ebben található a VfB csapata, ám minden bizonnyal nem ez a végső cél! A csapat az első osztályból esett ki, ennek megfelelően a keretének értéke kiemelkedik a második ligából! A csapat tele van Bundesligát megjárt, tapasztalt játékosokkal és ehhez képest bizony, minimum a második hely kötelező! Olyan játékosok játszanak a csapatban, akik az élvonalban is megállnák a helyüket. Érdemes kiemelni az argentin válogatott Nicolás Gonzálezt (6 gól), a veterán német válogatott Mario Gomezt (6 gól), vagy pedig a német Hamadi Al Ghaddioui (6 gól) és ők mind a csatársorban játszanak. A középpályán Daniel Didavi és Philipp Forster és Mangala Orel remekel.
- Ezzel szemben a hazai oldalon a Wehen, amely éppen annyira kilóg a másodosztályból lefelé, mint a Stuttgart fölfelé. A csapat a kiesés ellen küzd, jelenleg a 16. kieső helyen állnak, de csak három ponttal vannak a Bochum mögött, előtte pedig három 29 pontos csapat következik. Mögöttük pedig két 24 egységgel rendelkező gárda áll, a Karlsruha és a Dresden. A Wehen az Osnabrück elleni győzelemmel zárt márciusban, mégpedig egy remek 2-6-os meccsen! Schaffler három góllal is kivette a részét a meccsből. A 31 éves támadó nélkül (15 gól) bizony nagyobb bajban lennének.
Megvan a motiváció a hazaiaknak is, hiszen egy-két rossz meccs és könnyen a sereghajtó pozíciójában találhatják magukat. A Stuttgart pedig a Bundesliga-szintű csapatával a második helynél hátrébb nem végezhet. Még idegenben is esélyesebbek Gomezék, de nem lesz sok gól közte!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Wehen - VfB Stuttgart
Döntetlen