2026.06. 05.

Moldova – Bulgária: Keleti realitás!

Moldova – Bulgária: Keleti realitás!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Moldova hazai körülmények között fogadja Bulgária csapatát a mai felkészülési meccsen. Mindkét gárda vereség után van, gyenge formát mutat, de a vendégek valamivel kedvezőbb előjelekkel érkeznek. Lássuk a tényeket!

Moldova – Bulgária
2026. június 05., péntek,19:00
Labdarúgás - Válogatott mérkőzés

Tények:

  • Moldova a selejtezőcsoportjukban mindössze egy pontot szerzett nyolc mérkőzés alatt. A gárda főleg védekezésben szenvedett, Norvégia ellen két meccsen összesen 16 gólt kaptak, és csak Észtország ellen tudtak pontot menteni.
  • A selejtezők óta sem javult a helyzet, Litvániától és Ciprustól is vereséget szenvedtek, így már 13 mérkőzés óta nyeretlenek, legutóbb 2024 novemberében, Andorra ellen tudtak győzni.
  • Bulgária szintén nem jutott ki a világbajnokságra, miután csoportja utolsó helyén végzett.
  • A gárda korábban komoly hullámvölgybe került, hat egymást követő vereséget szenvedett, és tíz meccsen keresztül nyeretlen maradt, ráadásul ez idő alatt 29 gólt kapott.
  • A VB-selejtezők után javulás történt, Georgia elleni 2–1-es sikerrel zárta a selejtezőket, majd ezt követően három mérkőzésből kettőt megnyert, beleértve a márciusi FIFA Series találkozókat is. Legutóbb 1–0-ra kikaptak Montenegrótól, a közelmúlt eredményei alapján stabilabb képet mutatnak, mint ellenfelük, és motiváltak lesznek.

Hiányzók:

  • Moldova: Ion Nicolaescu
  • Bulgária: Kiril Despodov, Ilia Gruev

Következtetés:
A két együttes formáját összevetve egyértelműen Bulgária tűnik kiegyensúlyozottabbnak. Moldova hosszú nyeretlenségi sorozatban van, a vendégek pedig már megmutatták, hogy képesek kilábalni a hullámvölgyből. Bulgária még idegenben sem kap ki Moldovától, de a pályán sokkal inkább taktikai csata dúl majd, mint látványos, akciódús futballmeccs és nem lesz több, mint három gól!

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a TIPPMIXPRÓRA itt! Sok sikert mindenkinek!

tipp
Moldova – Bulgária
X2 és kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen | 1.58 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Feketelo 2026-06-05 18:15:42
G/G és X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 525
kbogi 2026-06-05 17:49:56
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 525
tutisanya 2026-06-05 17:32:40
🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 2:2
15.00 2 - 2
Tét 100
Nyeremény 1500
tibcsi68 2026-06-05 16:56:52
x

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 525
Lulemin 2026-06-05 15:36:17

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 0:0
6.50 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 650
Domlasz 2026-06-05 14:02:17
Hazai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Moldova 1:0
8.00 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 800
cool36 2026-06-05 13:11:14
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Bulgária 1:0
5.50 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 550
tozso001 2026-06-05 11:05:55
X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 525
sdave.93 2026-06-05 10:50:50
05

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
5.25 2 - 2
Tét 300
Kihagyott nyeremény 1575
Mort74 2026-06-05 10:09:17
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Bulgária 2:0
8.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 825
thumy 2026-06-05 09:38:35
Hajra

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Bulgária 2:1
8.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 825
yourain17 2026-06-05 09:15:27
bari

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Bulgária 2:0
8.25 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 825
kissbela83 2026-06-05 06:34:11
Ma

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.05. 19:00
Moldova - Bulgária
Pontos végeredmény
Bulgária 1:0
6.00 2 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 600

további tippjeink a Foci világából