2024.06. 02.

Trükkök, taktikák - 2024.06.02

Trükkök, taktikák - 2024.06.02

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!  

Mára a KFUM Oslo – Sandefjord norvég bajnoki meccset hoztam. Egy alacsonyabb szelvénytipp és egy magasabb single is pályára küldhető szorzó következik.

  • A KFUM Oslo az utolsó helyen álló Sandefjordot fogadja hazai környezetben a norvég Eliteserienben. A hazaiak 10 mérkőzés után 14 ponttal a hetedik helyen állnak a tabellán, és hat pontra vannak az Európa Liga selejtezőhelyeitől, míg a vendégek nyolc ponttal a 16. helyen állnak, de csak két egységre vannak a vörös vonaltól. A Sandefjord legnagyobb problémája az, hogy idegenben nagyon gyenge! A KFUM pedig erős csapat ás hazai pályán nehezen legyőzhetőek.

Tipp1: 1X – 1,28
Tipp2: HAZAI – 2,07

 

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
KFUM Oslo – Sandefjord | 1X | 1.28 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kbogi 2024-06-02 20:19:20
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 20:20
Chicago Cubs - Cincinnati
1X2
Chicago Cubs
1.93 2 - 5
2024.06.02. 20:26
Franciaország - Argentína
1X2
Argentína
1.56 19 - 5
Eredő odds 3.01
Tét 100
Kihagyott nyeremény 301
debrecen 2024-06-02 19:01:16
🏀 WNBA 🏀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 21:00
Atlanta - Connecticut
A mérkőzés győztese + Pontszám 159,5
Vendég és kevesebb
3.10 50 - 69
2024.06.03. 01:00
New York - Indiana
A mérkőzés győztese + Pontszám 163,5
Hazai és több
1.93 104 - 68
2024.06.03. 00:00
Phoenix - Los Angeles
Pontszám 160,5
Több, mint 160,5
1.68 87 - 68
Eredő odds 10.05
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1005
debrecen 2024-06-02 17:56:12
BL

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 18:00
Győr - Bietigheim
Xenia Smits hány gólt szerez? 5,5
Több, mint 5,5
1.85 30 - 24
Tét 100
Kihagyott nyeremény 185
zsoma88 2024-06-02 16:59:20
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 20:25
C. Moutet - J. Sinner
A mérkőzés győztese
C. Moutet
8.50 1 - 3
2024.06.02. 18:25
H. Hurkacz - G. Dimitrov
A mérkőzés győztese
G. Dimitrov
1.65 0 - 3
Eredő odds 14.03
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 14030
zsoma88 2024-06-02 16:58:39
-

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 20:25
C. Moutet - J. Sinner
A mérkőzés győztese
C. Moutet
8.50 1 - 3
2024.06.02. 18:25
H. Hurkacz - G. Dimitrov
A mérkőzés győztese
H. Hurkacz
2.11 0 - 3
Eredő odds 17.94
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 17940
kisskin 2024-06-02 15:01:48
második

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 18:00
Atalanta - Fiorentina
1X2
Atalanta
1.41 2 - 3
2024.06.02. 20:30
Venezia - Cremonese
1X2
Döntetlen
3.40 1 - 0
2024.06.02. 17:00
Metz - St-Etienne
1X2
Döntetlen
3.60 2 - 1
Eredő odds 17.26
Tét 300
Kihagyott nyeremény 5178
kisskin 2024-06-02 14:59:38
első

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 16:30
Häcken - AIK Stockholm
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.44 4 - 1
2024.06.02. 17:00
Tromsö - Lilleström
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.63 1 - 2
2024.06.02. 17:00
Kristiansund - Sarpsborg
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.47 3 - 1
2024.06.02. 19:00
Vikingur Reykjavik - Fylkir
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.71 5 - 2
2024.06.02. 17:00
Mikkeli MP - KTP
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.46 1 - 2
2024.06.02. 16:30
Follo - Tromsdalen
1X2
Follo
2.55 3 - 1
2024.06.02. 17:00
Rigas FS - Grobina
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.64 5 - 0
Eredő odds 36.02
Tét 500
Nyeremény 18010
eden12 2024-06-02 21:46:28
Szép munka!
eden12 2024-06-02 14:57:25
A topicba sima döntetlent írtam, ez sokkal izgalmasabb🤣
Szeretem ezt az opciót nagyon🙂
Elvileg sima hazai kéne legyen, de nem jó az odds, túl alacsony. Tétje nincs, a pénz nagy úr, a döntetlenben van a lé, akárhogy is nézzük.
Ha valakit bele rántok a hulyesegeimmel boccs, de én rakom.
Estleg ha valakit meggyoznek az x-el rakja sima x-re.
De ezeket az opciókat csak single-be, tehát egyes kötésbe szabad rakni✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 18:00
Atalanta - Fiorentina
1X2 + Gólszám 2,5
Döntetlen és több
12.50 2 - 3
Tét 500
Kihagyott nyeremény 6250
eden12 2024-06-02 15:03:05
Egyébként Iránymutatónak 5000,-ert játszom, többet nem ér
eden12 2024-06-02 14:51:10
Közepes ✌️😉

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 16:30
Häcken - AIK Stockholm
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.71 4 - 1
2024.06.02. 17:00
Kristiansund - Sarpsborg
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.70 3 - 1
2024.06.02. 19:15
Rosenborg - Fredrikstad
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.35 1 - 1
Eredő odds 3.92
Tét 1000
Nyeremény 3920
eden12 2024-06-02 14:45:54
Single, közepes ✌️😉

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 17:30
Ekenas IF - Vaasa PS
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
3.30 1 - 2
Tét 1000
Nyeremény 3300
eden12 2024-06-02 14:44:52
Mai fő szelvény, erős tét ✌️😉

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 16:30
Häcken - AIK Stockholm
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.47 4 - 1
2024.06.02. 18:00
Excelsior - NAC Breda
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.34 4 - 1
2024.06.02. 17:00
Metz - St-Etienne
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.69 2 - 1
Eredő odds 3.33
Tét 1000
Nyeremény 3330
tibcsi68 2024-06-02 14:36:21
X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 16:30
Burgdorf-Hannover - Erlangen
1X2
Döntetlen
9.75 27 - 23
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 9750
surda64 2024-06-02 14:51:05
Ezt megnézem.....
szityubogar 2024-06-02 14:30:10
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 16:30
Burgdorf-Hannover - Erlangen
Gólszám 55,5
Több, mint 55,5
1.49 27 - 23
2024.06.02. 19:30
Karsiyaka - Anadolu Efes
Hazai csapat - Pontszám 87,5
Kevesebb, mint 87,5
1.59 90 - 97
Eredő odds 2.37
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2370
AHA 2024-06-02 12:22:40
Overes ? lehet? a bronzmeccs

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 15:00
Esbjerg - Metz
1. félidő - Gólszám 29,5
Több, mint 29,5
2.07 37 - 33
Tét 1000
Nyeremény 2070
debrecen 2024-06-02 15:45:43
👏🏻👏🏻👏🏻
Carlos64 2024-06-02 11:02:25
Jó lenne, ha jó lenne!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 15:00
S. Oliver Würzburg - Bayern München
A mérkőzés győztese + Pontszám 159,5
Vendég és több
2.24 61 - 75
Tét 200
Kihagyott nyeremény 448
zsoma88 2024-06-02 10:49:37
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 12:45
M. Arnaldi - S. Tsitsipas
A mérkőzés győztese
M. Arnaldi
4.60 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4600
zsoma88 2024-06-02 10:49:13
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 14:00
F. Auger-Aliassime - C. Alcaraz Garfia
A mérkőzés győztese
F. Auger-Aliassime
5.75 0 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5750
Hrich 2024-06-02 10:36:41
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 18:30
Leganes - Elche
Kétesély
Leganes vagy Döntetlen
1.12 2 - 0
2024.06.02. 18:00
Atalanta - Fiorentina
Hendikep 1:0
Atalanta
1.15 2 - 3
2024.06.02. 16:30
Bergischer - Flensburg
Hendikep 5,5
Bergischer +5,5
1.42 30 - 40
2024.06.02. 15:00
Esbjerg - Metz
Nyertes különbség
Hazai csapat 1-5 góllal nyer
2.62 37 - 33
2024.06.02. 18:00
Győr - Bietigheim
1X2
Győr
1.26 30 - 24
Eredő odds 6.04
Tét 500
Kihagyott nyeremény 3020
tomi65 2024-06-02 10:09:41
Női kézi...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 16:30
Eisenach - Füchse Berlin
Hendikep 4,5
Eisenach +4,5
1.84 27 - 31
2024.06.02. 18:00
Győr - Bietigheim
Hendikep -4,5
Bietigheim +4,5
1.89 30 - 24
Eredő odds 3.48
Tét 100
Kihagyott nyeremény 348
surda64 2024-06-02 06:33:18
Korea.....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 09:30
Jeju - Gangwon
1X2
Jeju
2.28 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 228
Carlos64 2024-06-02 03:37:17
Szép napot mindenkinek!
Meglátjuk....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.02. 05:00
Southland Sharks - Franklin Bulls
Hendikep 12,5
Franklin Bulls -12,5
1.84 70 - 93
Tét 500
Nyeremény 920

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!