2019.09. 06.

U21-es Eb-selejtező: Ukrajna-Finnország

pletszo
U21-es Eb-selejtező: Ukrajna-Finnország

Megkezdődnek a selejtezők az U21-esek számára is az Európa-bajnokságra. A 8. csoportban az ukránok és a finnek egymás ellen kezdnek. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, U21 EB-SELEJTEZŐ, 8. CSOPORT | 2019.09.06. 17:30
U21UKRAJNA - U21FINNORSZÁG

  • Az 1998-ban születettek számára most kezdődik a selejtező-sorozat. A nyári Európa-bajnokságon a két évvel idősebbek között spanyol diadal született. A selejtező első játéknapján nem egyszerű megtippelni az erőviszonyokat, hiszen a korosztályváltások miatt szinte teljesen új csapatok csapnak majd össze.
  • A felkészülési mérkőzésekből lehet talán kiindulni. Az ukránok idén veretlenek maradtak és ráadásul hatból négyszer győztek is, igaz nem világverő ellenfelekkel találkoztak, de Ciprust, Észak-Macedóniát és Kazahsztán ellen is. 
  • Ami még ezeknél a meccseknél is fontosabb, hogy az ukránok nyerték meg idén az U20-as labdarúgó világbajnokságot. Erre a gárdára épül a mostani, ami vélhetően roppant erős lesz az Eb-selejtezőn is.
  • Ezzel szemben a finnek a norvégok elleni óriási diadalt követően háromszor is kikaptak. Egyik alkalommal éppen az észak-macedónoktól kaptak, tehát ha őket tekintjük mércének, akkor egyértelműnek tűnik a mai meccset végkimenetele. Ráadásul a hazai pálya előnye is az U20-as vb-n idén remeklő ukránok mellett szól.
tipp
U21UKRAJNA - U21FINNORSZÁG
U21UKRAJNA | 1.46 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
simsonfun 2019-09-06 22:15:07
Ez a tipp most nem jött 0-2 lett a finnek javára.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Championship mai játéknapján két rájátszást érő helyen álló csapat feszül egymásnak, a hatodik Wrexham a három ponttal előtte álló, ötödik Millwallt fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Rangadót rendeznek a Ligabajnokság mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Hull City a döcögős Bristol Cityt fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Szombat délután kiesési rangadót rendeznek a Championshipben, amikor a 19. helyen álló Norwich City az egyetlen ponttal mögötte lévő Blackburn Roverst fogadja.