2019.07. 24.

Ulsan-Sangju: Mindkét csapat nagy lépést tehet célja felé

pletszo
Ulsan-Sangju: Mindkét csapat nagy lépést tehet célja felé

A dél-koreai bajnokság 17. fordulójából elmaradt mérkőzésen az Ulsan a Sangjut fogadja. A hazaiak akár élre is állhatnak egy győzelemmel.

LABDARÚGÁS, DÉL-KOREAI BAJNOKSÁG | 2019.07.24. 12:30
ULSAN - SANGJU SANGMU

  • Az Ulsan továbbra is harcban van a bajnoki címért. Egy pont a hátránya a Jeonbukhoz képest egy mérkőzéssel kevesebbet játszva. Feltúnő, hogy mennyire jó az Ulsan védezése, ugyanis messze ez a csapat kapta a legkevesebb gólt a K League-ben. Az Ulsan tehát abszolút élcsapatnak számít a Seoullal és a Jeonbukkal egyetemben. Ezek az együttesek kimagaslanak a mezőnyből. 
  • A középmezőnyt erőítő a Sangju, amely éppen a határon van a felsőházba kerülést illetően, de most éppen a határ rossz oldalán áll. A hatodik Suwonnal szemben csak egy pont a lemaradása, tehát egy siker esetében ők is nagy lépést tennének előre. 
  • Azonban arra,hogy idegeben megverjék a liga egyik legjobb csapatatát, igen kevés esélyt látok. Az Ulsan 10-ből nyolcszor nyert eddig odahaza és csupán hat gólt engedélyezett riválisainak. A Sangju pedig idegenben elveszítette a legutóbbi három bajnokiját. Az Ulsan otthonában 4-1-re kapott ki tavaly augusztusban, mikor legutóbb találkoztak.
  •  
tipp
ULSAN - SANGJU SANGMU
ULSAN | 1.71 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!