2019.08. 09.

Varbergs-Frej: Melyik csapat lábal ki a hullámvölgyből?

pletszo
Varbergs-Frej: Melyik csapat lábal ki a hullámvölgyből?

A svéd másodosztályban a Varbergs továbbra is vezeti a tabellát, annak ellenére is, hogy a legutóbbi három bajnokiját elbukta. Vajon a Frej ellen javítani fog-e?

LABDARÚGÁS, SVÉD 2. | 2019.08.09. 19:00
VARBERG - FREJ TÄBY

  • Simán vezette még néhány héttel ezelőtt a svéd másodosztályt a Varbergs, azonban a legutóbbi három mérkőzését elbukta. A Degerfors, a Dalkurd és az Örgryte is jobbnak bizonyult náluk, így Mjallby egy pontra megközelítette a tabellán. Még mindig ők rúgják a legtöbb gólt, tehát a támadás az igazi nagy erősségük. 
  • A mai ellenfelük a 15. helyen álló Frej lesz, tehát ki ellen kezdenék meg újra a pontok gyűjtését, ha nem a kiesőjelölt ellen. A Frej sincsen jó passzban, ugyanis a legutóbbi hét bajnokiján mindössze két pontot szerzett. Nem úgy néz, hogy mostanában el tudnák kezdeni a felzárkózást a sárgák. 
  • A Varbergs csatára, Sejmani vezeti a góllövőlistát, így rá kifejezetten figyelniük kell a vendég védőknek.  A két csapat legutóbb májusban találkozott, akkor döntetlen lett a végeredmény, előtte pedig novemberben meglepte a Freja  Varbergset. 
  • Most mindkét csapat hullámvölgyben van, de azt gondolom, hogy a jobb kvalitásokkal rendelkező Varbergs otthon kijön ebből a gödörből és megszerzi a három pontot hosszú idő után újra.
tipp
VARBERG - FREJ TÄBY
VARBERG | 1.58 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!