2018.06. 28.

A becsületükért harcolnak a lengyelek

A becsületükért harcolnak a lengyelek

A világbajnokság H-csoportjában Lengyelország két forduló után elszállt, viszont a többi csapat között nagyon éles harc várható. Az egyik ilyen együttes a japán, amely a legkedvezőbb helyzetből várhatja a mai napot, de még nem páholyból.

Japán – Lengyelország

  • Meglepetésre Japán négy ponttal rendelkezik két fordulót követően a H-csoportban és ráadásul az utolsó fordulóban azzal a Lengyelországgal találkozik, amely számára már nincsen tét, hiszen ez után a mérkőzés után egész biztosan utazik haza. A japánok az előkelő pozíciójukat egyrészt annak köszönhetik, hogy Kolumbia 87 percen át emberhátrányban futballozott ellenük, másrészt pedig a szenegáli kapusnak, N’Diayénak, aki a második japán gólnál bohózatba illő mozdulatokkal sújtotta csapatát. Minőségben egyébként mindhárom csapattól elmarad japán, így annak ellenére, hogy a lengyelek már kiestek, esélyesebbnek számítanak. A piros-fehérek nem sokat mutattak meg eddig abból, amire a játékoskeretük alapján predesztinálva vannak, háromból egyszer csak ki kellene jönni annak a tudásnak, ami bennük lakozik. Lewandowskinak két remek lövése volt Kolumbia ellen, amiket Ospina hatástalanított, de a többiek nagyon visszafogottak voltak. A Serie A-ban hétről-hétre remekül teljesítő Zielinski, Kownacki, Bereszynski trió is talán Japán ellen villan majd meg. A lengyelek a becsületükért küzdenek és a nagyobb játékerő okán azt gondolom nyerni fognak, aki viszont nem szeret kockáztatni, annak javaslom, a lentebb látható tippet. Japán vereség esetén is továbbjuthat, ha a Kolumbia-Szenegál meccs számára kedvezően alakul (pl: nyer Szenegál).

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2018-06-29 01:25:59
Pedig nagy meglepetésre csak nyertek a lengyelek, mert ők egy csapat akik a becsületükért harcoltak még akkor is ha nem volt eélyük továbbjutni............ezt például a mi válogatott játékosaink is megtehetnék, de nem kényeztetnek minket sem az eredményeikkel sem a  hozzáállással sajnos.
sodom 2018-06-28 11:45:56
Nem gondolnám hogy annyira esélytelen lenne ezen a mérkőzésen Japán.
Nem véletlenül szereztek pontot, pontokat mindkét meccsen.
Viszont a Lengyel csapat kritikán aluli volt minden tekintetben.
Szerintem nem fog kikapni Japán, sőt!

további témák a rovatból

A háromgólos előny birtokában a CSZKA Szófia hazai pályán lezárhatja a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa-liga-selejtezős párharcot, de azért legyünk biztosak benne, hogy az izraeli gárda sem fog lehajtott fejjel a pályára ballagni! Nekik nincs mit veszíteni, így aztán kifejezetten parázs összecsapásra van kilátás!

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!