2018.07. 14.

Melyik csalódott csapat örülhet a végén?

Melyik csalódott csapat örülhet a végén?

Két csalódott csapat mérkőzéseként szokták aposztrofálni a bronzmeccset, amelyet ezúttal Belgium és Anglia vív egymás ellen. Évtizedek óta nem járt ilyen magasságokban egyik válogatott sem, így annak ellenére, hogy már nem lehetnek világbajnokok biztosan hatalmasat fognak küzdeni a harmadik helyért.

Belgium – Anglia

  • A brazilok legyőzését követően a franciák ellen már nem jött össze a továbbjutás Belgium számára, így a harmadik hely lehet mostantól a cél. Az angolok bár vezettek a horvátok ellen a másik elődöntőben, a második félidőre azonban a horvátok hatalmas fölénybe kerültek és egyenlítettek, majd a hosszabbításban kicsikarták a győzelmet is Mandzukic góljával. Az angolok számára ez volt a második olyan találkozó az elmúlt két hétben, ahol túlórázniuk kellett, hiszen a nyolcaddöntőben Kolumbiát tizenegyesekkel múlták felül. Egyrészt 60 perccel többet töltöttek a pályán, mint a belgák, másrészt  egy nappal kevesebb idejük volt az elődöntő után rákészülni a szombat délutáni találkozóra (kevesebb, mint 72 óra). A mutatott játék is a belgák mellett szól, hiszen több találkozójukon is pazarul futballoztak, míg az angolok csak Panama ellen voltak meggyőzőek. Sokkal gyorsabban járatják a labdát De Bruynéék és a kontráikban is lényegesen nagyobb a veszély. Az angolok csupán fejjátékban erősek, márpedig a belgák bőven rendelkeznek magas futballistákkal, akik ezt képesek lehetnek ellensúlyozni. Több okból is belga sikert várok tehát, de az angolok szívóssága miatt nem mernék arra tenni, hogy 90 perc alatt eldől a csata, ezért érdemesebb arra fogadni, hogy melyik együttes lesz a harmadik.  

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A Lipcse vereséggel, a PSV döntetlennel kezdte a BL-szereplését. Ma első győzelmüket szereznék meg a felek!
A Lipcse vereséggel, a PSV döntetlennel kezdte a BL-szereplését. Ma első győzelmüket szereznék meg a felek!
Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein! Mára főtippnek egy Euroliga-meccset hoztam, a többi kommentben!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A 2026–27-es Bajnokok Ligája-idény alapszakaszának második fordulójában A Barcelona Törökországba látogat és a Galatasaray vendége lesz. A RAMS Parkban pedig a világ bármelyik csapatának nehéz dolga van, ha nyerni akar!