2019.08. 17.

Villarreal-Granada: Hogy sikerül a vendégek visszatérése az élvonalba?

pletszo
Villarreal-Granada: Hogy sikerül a vendégek visszatérése az élvonalba?

Tegnap elkezdődött a spanyol bajnokság 2019/20-as idénye és a nyitányon azonnal kikapott a címvédő Barcelona. Szombaton este a Villarreal a Granadát fogadja. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, SPANYOL BAJNOKSÁG | 2019.08.17. 21:00
VILLARREAL - GRANADA

  • A barátságos meccsek mindkét csapat számára jól sikerültek: sorra aratták a győzelmeket. Ez azonban nem jelent semmit, hiszen az az időszak csupán a próbálgatásról szól az ellenfelek részéről is. 
  • A Granada újoncként szerepel, hiszen 2017-ben kiesett az élvonalból és most sikerült visszajutnia két év után a Segunda Divisionból második helyen a Osasuna mögött viszonylag magabiztosan. Bitosan nagy harcban lesznek a bennmaradásért, hiszen a keretük alapján többre nem igazán lehetnek képesek.
  • Az az érdekes, hogy tavaly a Villarrealnak sem volt más célja már decembertől, mert annyira pocsékul szerepelt hónapokon át, hogy egy jó tavaszi sorozatra volt szüksége, hogy egyáltalán megússza a kiesést. 
  • Nyáron a védelmét és a középpályás sorát erősítette meg a Villarreal: érkezett Albiol, Alberto Moreno, Zambo Anguissa és Ruben Pena. Elöl maradt a Toko Ekambi, Bacca páros. Papíron nem okozhat gondot a Granada legyőzése a Vilarrealnak.
tipp
VILLARREAL - GRANADA
VILLARREAL | 1.62 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!