Sportág: Foci

A második napon is tovább folytatódott a természetes szelekció és ennek eredményeként, tizenkét játékosunk jutott már biztosan tovább és nyolcan várakoznak eredményre, bízva a továbbjutásban. Van két versenyzőnk Robert0603 és Landmark akik ugyan kiestek az első nap egy-egy rossz tipp miatt, de továbbra is tippeltek, várjuk őket szeretettel a következő játékban. Addig is kívánunk mindenkinek sikeres tippelést!

Ismét elérkeztünk az augusztus végéhez, ilyenkor sokan a tűzijátékot várják, a diákok kissé szomorkásak, mert tudják, hogy hamarosan kezdődik az iskola. De aki szereti a kerékpársportot, annak hevesebben ver a szíve, mert hamarosan kezdődik a szezon harmadik-, talán a legnehezebb háromhetes körversenye, a La Vuelta!  Ahogyan a korábbi években is, idén ismét útjára indul a Tipplap és az eBIKE.hu közös kerékpáros nyereményjáték-sorozata, melynek összdíja a Tour-játék győztesének, HABOS00-nak és az eBIKE-nak köszönhetően, egy 10000 forintos Tippmixpro-feltöltés! ÉLETÜNK A KERÉKPÁR! Nézz körül webshopunkban és biztosan találsz valami kedvedre valót!

2015.09. 04. A Tipplap szelvénye
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy kombi hozhatja a két és felest!

2015.09. 04. Tippcsokor
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom az EB. selejtezőkről is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit. 

2015.09. 04. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

A harmincharmadik játék első napján kétszázkét versenyző gyűlt össze a rajtkockán és ebből mindösszesen huszonketten kvalifikálták már magukat a második játéknapra és negyvenegyen várnak még különböző éjszakai eredményekre. A legnagyobb vérengzést a holland válogatott okozta és őket szorosan követték horvát szomszédjaink. Reméljük a második nap kevésbé lesz erőt próbáló és nagyobb szerencséje lesz minden kedves versenyzőnknek! 

2015.09. 03. Tippcsokor
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom az EB. selejtezőkről is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.   
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom az EB. selejtezőkről is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán! Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.   
2015.09. 03. A Tipplap szelvénye
Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy kombi hozhatja a dupla közelit!

Krisztusi korba ért a játékunk! A mostani alakalommal az oldalt kiszolgáló szerverek is vizsgázni fognak, mert most lesz lehetőségünk tesztelni őket nagyobb terhelés alatt. Reméljük minden rendeltetésszerűen fog működni, de amennyiben nem, kérünk jelezzétek felénk egy mailban a kapcsolati menün keresztül. A szabályokat egy kicsit frissítettük, de igyekeztünk megőrizni a játék eredeti szellemiségét. Kívánunk mindenkinek jó tippelést!

2015.09. 03. Trükkök, taktikák