2025.10. 15.

Kosárlabda Euroliga: Real Madrid – Partizan Belgrád

Kosárlabda Euroliga: Real Madrid – Partizan Belgrád

Az Euroliga 4. fordulójában a Real Madrid a szerb Partizant fogadja. Két patinás klub csap össze, amelyek eddig egyaránt felemás idénykezdetet produkáltak, így látványos, sokpontos mérkőzésre van kilátás.

  • A Real Madrid eddig három Euroliga-forduló után két győzelemmel és egy vereséggel áll, ám legutóbbi bajnoki fellépésén csalódást keltett, miután idegenben 105–100-ra kikapott a Baskoniától, pedig a második negyedben már húsz ponttal is vezetett. Sergio Scariolo vezetőedző számára különösen aggasztó, hogy a csapat két meghatározó centere, Walter Tavares és Bruno Fernando egyetlen mérkőzésen sem ért el tíz pontot. A védekezés nem volt a topon, a szervezés akadozott. A Real hárompontos hatékonysága is elmarad az elvárttól, mindössze 30%-os mutatóval a liga második legrosszabbja, és támadásban csak a 15. helyen állnak. A második legjobb védőmutatóval rendelkeznek az Euroligában, bár a Baskonia elleni 105 kapott pont intő jel lehet.
  • A Partizan az idény eleji dubaji vereség után gyorsan rendezte sorait. Zeljko Obradovic együttese hazai pályán legyőzte a Milano és az Anadolu Efes csapatait, miközben az Adria Ligában is magabiztosan rajtolt a Krka és a Split ellen. A fekete-fehérek játékában az elmúlt két Euroliga-találkozón már látszott a szervezettség és az önbizalom, amit a kiváló védőlepattanózás is alátámaszt: jelenleg a második legjobb mutatóval rendelkeznek ebben a kategóriában. A Milano ellen 11 triplát dobtak be 21 kísérletből, míg az Efes elleni siker akkor is összejött, amikor csak 5/22-vel céloztak távolról. Sterling Brown és Isaac Bonga voltak a vezérek, míg Jabari Parker, Carlik Jones és Duane Washington formája még javulhat.
  • Mindezek alapján a találkozón két támadó potenciállal bíró csapat feszül egymásnak, és mindkét fél motiváltan lép pályára. A Real Madrid hazai pályán megnyerheti a mérkőzést és minimum 160 pont várható a meccsen.

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGYENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
Real Madrid – Partizan Belgrád
Real Madrid nyer és több, mint 159,5 pont a meccsen | 1.99 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.