2024.12. 13.

Euroliga: Anadolu Efes – Panathinaikos

Euroliga: Anadolu Efes – Panathinaikos

Anadolu Efes hazai pályán fogadja a görög Panathinaikosz csapatát, ahol mindkét fél a gyenge sorozatát szeretné megtörni. Az Efes számára a támadóhatékonyság, míg a Panathinaikosz számára a védekezés lesz a kulcs.

  • Az Anadolu Efes november elején jó formában kezdett, de azóta erőteljes visszaesést mutatott. Az utolsó hét mérkőzésükből csak kettőt nyertek meg, legutóbb pedig a Zalgiris és a Turk Telekom ellen szenvedtek vereséget. Hazai pályán különösen gyenge a teljesítményük, hiszen hat otthoni mérkőzésükből mindössze kettőt nyertek meg. Az együttes 7-7-es mérleggel áll a bajnokságban, de komoly kihívást jelent számukra a Panathinaikos elleni találkozó, különösen Shane Larkin sérülése miatt, aki hosszabb ideje hiányzik. A csapat magja jelentősen átalakult, Rodrigue Beaubois és Elijah Bryant továbbra is kulcsjátékosok, de az új igazolások, Jordan Nwora és Vincent Poirier, eddig nem hozták a várt szintet. A védekezés továbbra is problémát jelent, annak ellenére, hogy támadásban képesek hatékony teljesítményre. Az Efes győzelmi esélyeit a triplamutatójuk javítása és Larkin esetleges visszatérése erősítheti, de a védelem stabilizálása elengedhetetlen.
  • A görög együttes október és november fordulóján parádés formában volt, 11 meccsből 10-et megnyerve, ám azóta visszaesés tapasztalható náluk is. Az elmúlt hat találkozójukból csak hármat nyertek meg, a legutóbbi EuroLeague-mérkőzésükön pedig a Partizan ellen szenvedtek vereséget. A hazai bajnokságban ugyan felálltak a Panionios ellen, de a teljesítményük hullámzó. A keret papíron erősebb, mint az előző szezonban, de az új játékosok, mint Lorenzo Brown és Cedi Osman, még nem találták meg a helyüket. Kiemelkedik viszont Kendrick Nunn és Mathias Lessort, akik megbízható teljesítményt nyújtanak. A csapat statisztikailag az egyik legjobb mezőnymutatóval rendelkezik, és a lepattanózásban is az élmezőnyben van, de a védekezési hiányosságok miatt nem tudják kihozni magukból a legjobbat.
  • Mindkét csapat formája ingadozó, így a kulcs a taktikai fegyelem és a kulcsjátékosok teljesítménye lesz. A Panathinaikos előnye a kiegyensúlyozottabb keret, míg az Anadolu Efes hazai pályán az erős támadójátékában bízhat. A mérkőzés döntő eleme lehet a Panathinaikos védekezésének stabilitása, különösen az Efes triplamutatójának semlegesítésében. Mindkét csapat erőteljesen és gyorsan játszik, jól támad és mindkettő kihívásokkal küzd a védekezés megszilárdítása érdekében. Mindenképpen sok pontot várok és egy 11,5-es plusszos hendikeppel a vendégeket nyeretem.

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Anadolu Efes – Panathinaikos
Panathinaikosz +11,5 és több, mint 162,5 pont a mérkőzésen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.