2025.10. 03.

Euroliga: ASVEL Lyon – Baskonia

Euroliga: ASVEL Lyon – Baskonia

Az Euroliga második fordulójában az Asvel hazai pályán fogadja a Baskoniát. Két átalakulóban lévő, formát kereső csapat találkozik, ahol a stabil védekezés és a visszafogott támadójáték dominálhat.

  • Az Asvel komoly változásokon ment keresztül a nyáron, ám a csapat továbbra sem hozza az elvárt eredményeket. A klub hét évnyi Euroliga-tapasztalata ellenére a play-in elérése szinte lehetetlen küldetésnek tűnik, és az idei szezon sem ígér sokkal többet. A francia csapat leginkább hazai pályán képes meglepetést okozni, ahogy azt majdnem megtette a nyitófordulóban a Valencia ellen. A mérkőzés nagy részében jól játszottak, különösen a rutinos Nando De Colo vezérletével, aki 17 ponttal zárt, ám a végjátékban Shaquille Harrison szerencsétlen megcsúszása megfosztotta őket a bravúrtól. A hazai bajnokságban viszont remekül kezdtek: a Nancy elleni 115–71-es győzelem biztató, és Glynn Watson érkezése eddig a legígéretesebb igazolásnak tűnik. A csapat tehát hazai pályán képes lehet meglepetésre, de a nemzetközi szinten továbbra is korlátozottak a lehetőségei.
  • A Baskonia szintén nehéz időszakon van túl. A korábbi gyenge játék miatt a klubvezetés kénytelen volt váltani, és a fiatal, tehetséges Paolo Galbiatit nevezte ki vezetőedzőnek. A keret is jelentősen átalakult, Chima Moneke, Donta Hall és Nikolaos Rogkavopoulos távozása komoly űrt hagyott maga után, míg az NBA-tapasztalattal rendelkező Hamidou Diallo érkezése némi reményt ad. Az Olympiakosz elleni szezonnyitón Diallo 15 ponttal és 5 lepattanóval mutatkozott be, de a legjobb teljesítményt Timothe Luwawu-Cabarrot nyújtotta 23 ponttal. Trent Forrest is hasznosan játszott, 14 ponttal és 10 gólpasszal zárt. Ugyanakkor a csapat továbbra is várja, hogy Markus Howard visszataláljon korábbi formájához, ami kulcsfontosságú lenne a támadójáték szempontjából. A rotációt ráadásul Rodions Kurucs és Mamadi Diakite hiánya is szűkíti, ami tovább nehezíti Galbiati dolgát.
  • A szezon két gyenge gárdája találkozik, így a mérkőzés inkább a küzdelemről, mintsem a látványról szólhat. Az Asvel hazai pályán képes lehet szoros meccset játszani, különösen, ha sikerül megismételnie a Valencia elleni védekezést, amikor 80 ponton tartotta az egyik legpotensebb támadógépezettel rendelkező csapatot. A Baskonia oldalán több egyéni villanásra van szükség, de a sérülések és a formán kívüli kulcsjátékosok miatt nehéz stabil teljesítményt várni. Mindezek alapján egy taktikus, kevés pontot hozó találkozó valószínű, ahol nem lesz 170 pont sem.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
ASVEL Lyon – Baskonia
Kevesebb, mint 169,5 pont a mérkőzésen | 1.73 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Francia rangadó várható az Euroliga mai játéknapján, ahol a jó formában lévő Monaco a hullámvölgyben lévő Paris BC alakulatát látja vendégül. De lássuk részeletesen.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Az Olympiakosz a címvédő Fenerbahcét fogadja Pireuszban egy várhatóan izgalmas mérkőzésen. A görög csapat esélyesebb, de a címvédő kvalitásai alapján bármikor okozhat meglepetést.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.
Isztambulban parázs hangulatú mérkőzés várható, ahol az Anadolu Efes erős győzelmi kényszerben fogadja Real Madridot, a másik találkozón pedig Belgrádban várható komoly szurkolói feszültség a Bayern vendégjátékán a Partizan ellen.