2024.02. 09.

Euroliga: Barcelona – Alba Berlin

Euroliga: Barcelona – Alba Berlin

Az Euroliga 26. fordulójában a Barcelona hazai körülmények között fogadja az Alba Berlin csapatát, amely kettejük első meccsén négy ponttal verte meg a katalán csapatot Berlinben.

  • A Barcelona remekül vette a legutóbbi dupla Euroliga-fordulót. Előbb nagyon megverte otthon a Virtus csapatát, majd Belgrádban nyert a csordultig teli csarnokban szorosan a Crvena Zvezda ellenében. A bajnokságban viszont botlottak a katalánok, hiszen a másik spanyol Euroliga-alakulat, a Valencia megverte őket három ponttal. Ma nagyon illő lenne bosszút állni az Albán, amely meglepetésre nyerni tudott Berlinben. A Barcelona a liga egyik legmagasabb csapata, kiválóan dobnak, de a védekezésben is a legjobbak között van. Ricky Rubio az NBA-ből tért vissza Barcelonába, kérdés, hogy a depresszió miatt rövid időre visszavonult, majd visszatérő játékos mennyire lesz koncentrált.
  • Az Alba Berlint a sérülések problémája sújtja keményen, az egész szezonban. Még egyetlen meccset sem tudtak játszani a legerősebb csapatukkal, ennek a következménye pedig óhatatlanul az lett, hogy a tabella alsó traktusában szerénykednek. Most Matt Thomas és Sterling Brown visszatértek sérülésük után, ha képesek lesznek felnőni a csapat legjobbjam Thiemann mellé, akkor sokat javulhat a sárgamezesek játéka. Az Alba egy rendkívül gyors run and shot-stílusú támadó kosárlabdát játszik, de nincsenek jó formában. A legutóbbi dupla fordulóban két nagyon súlyos vereséget szenvedtek, előbb az Olympiakosztól kaptak ki Pireuszban, majd a Valenciától Berlinben.
  • Nyilván nyerni fog a Barcelona, de a sérültek visszatértével javulni fog az Alba játéka is, így nem lesz 20 pont közöttük, ez biztos, valamint 170 pont sem várható!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Barcelona – Alba Berlin
Alba Berlin +12,5 és kevesebb mint 169,5 pont a mérkőzésen | 1.93 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.