2024.11. 28.

Euroliga: Barcelona – Real Madrid

Euroliga: Barcelona – Real Madrid

Egy igazi spanyol csúcsrangadó következik az Euroliga 12. fordulójában. A 8. helyen álló Barcelona hazai csarnokban fogadja a 10. helyezett Real Madridot.

  • A Barcelona szezonja ígéretesen indult, de az utóbbi időben súlyos problémákkal küszködik, különösen védekezésben. Legutóbbi három mérkőzésükön 103, 99, illetve 100 pontot kaptak, ami megmagyarázza, miért csak a 9. helyen állnak az Euroliga védelmi rangsorában. Nicolas Laprovittola sérülése érzékeny veszteség számukra, így Raul Neto érkezett, hogy segítse a védekezést. Chimezie Metu kiesése miatt Jabari Parker és Jan Vesely szerepe megnőtt, miközben Willy Hernangomez státusza továbbra is kérdéses. A csapat támadási hatékonysága kiemelkedő. 58,1%-kal dobják a duplát, és 38,3%-kal a triplát, amivel mindkét esetben a legjobbak között vannak az Euroligában. Kevin Punter kiemelkedő formában van, átlagosan 17 pontot szerez mérkőzésenként, és a szezon egyik legjobb játékosa. Azonban a védekezés megerősítése nélkül nehéz lesz komolyabb sikereket elérni.
  • A Real viszont nincs jó formában idén az Euroligában. Az eddig lejátszott 11 forduló alatt mindössze 5 alkalommal tudtak nyerni, idegenben még nem sikerült ez! A csapaton belüli feszültségek, különösen a játékosok és Chus Mateo vezetőedző között, szintén rányomják bélyegüket az eredményekre. Facundo Campazzo kiemelkedik, aki nemcsak 13,5 pontot szerez meccsenként, hanem 7,5 gólpasszt is kioszt, ezzel a liga egyik legjobb irányítója. Dzanan Musa és Mario Hezonja szintén kulcsszereplők, bár teljesítményük még nem érte el a várt szintet. Walter Tavares dominanciája csökkent, de még mindig ő biztosítja a csapat kétpontos dobásainak pontosságát, ami a legjobb az Euroligában. Azonban a gyenge hárompontos dobószázalék (33,6%) továbbra is nagyon kevés.
  • Két kifejezetten gyors-, támadó stílust képviselő csapat találkozik ma, ráadásul mindketten küszködnek kicsit a védekezésben. Valamint a derbi jelleg miatt is elsősorban a run and shot-játékra lehet számítani. A Barcelona otthon játszik, ezért esélyesebbek a győzelemre, de egy 5,5-ös hendivel megerősítem a katalánokat, a pontokat pedig over 157,5-re lehet belőni biztonsággal.

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Barcelona – Real Madrid
Barcelona +5,5 és több, mint 157,5 pont | 1.90 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.