2024.02. 08.

Euroliga: Baskonia – Asvel Lyon (baszk győzelmi kényszer a rájátszásért)

Euroliga: Baskonia – Asvel Lyon (baszk győzelmi kényszer a rájátszásért)

Az Euroliga huszonhatodik fordulójában a hazai Baskonia és a francia Asvel Vitoria városában találkozik egymással. A kettejük idei első mérkőzésén a Baskonia volt eredményesebb Villeurbanne-ban, és hét ponttal nyert.

  • A Baskonia még mindig eséllyel játszik a playoffba kerülésért. Az Euroligában két egymást követő vereség után az Euroliga utolsó fordulójában az izraeli Maccabi legyőzésével tértek vissza a győztes útra, és maradtak versenyben a hőn áhított célért. A Baskonia játéka nagyban függ Markus Howard játékkedvétől, aki az utóbbi időben nagyon jó formában van, és rengeteget ad hozzá támadásban a csapat játékához. Howard mellett nagyon fontos szerepet játszik a Baskonia számára Moneke aki védekezésben és támadásban is fontos része a csapat stratégiájának. Sederkerskis és Costello sérülés miatt ma minden bizonnyal kimaradnak. A Baskonia meglehetősen rosszul áll a hazai bajnokságban, ahol a kilencedik helyen áll, hétvégén pedig 17 pontos különbséggel kapott ki a Tenerifétől. A jó eredmények sorozatát hazai pályán szeretnék folytatni, ráadásul a liga egyik legrosszabb csapata, a francia Asvel látogat hozzájuk.
  • Az Asvel az idei Euroliga-szezon egyik leggyengébb alakulata. Ők nem a playoffért játszanak, hanem a becsületért, a pontokért és a győzelem ízéért. Ráadásul a csapat legjobbja Nando De Colo már régóta nincs a keretben és ma sem lép partkettra. Az Asvel kispadján a harmadik edző ebben a szezonban a fiatal Pierric Poupet, aki sokkal nagyobb szabadságot adott a játékosoknak, és nem korlátozta őket, mint Pozzecco. Az utóbbi meccseken nagyon jól működik a kapcsolat Lee és Fall között, akik az Asvel támadásának motorjai. Kettejük mellett a tapasztalt Mike Scott is kiváló formában van. Mindezek ellenére minden bizonnyal ma kevesek lesznek a baszkok ellen.
  • A Baskonia számára csak a rájátszás lebeg a szemek előtt, ma is egy rendkívül támadóképes és motivált hazai csapat lép pályára. Biztos hazai győzelmet várhatunk.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Baskonia – Asvel Lyon
Baskonia -2,5 és több mint 158,5 pont a mérkőzésen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.