2026.02. 26.

Euroliga: Baskonia – Valencia

Euroliga: Baskonia – Valencia

A kupagyőztes Baskonia az Euroligában jóval gyengébb helyzetben van, így fogadja az egyik leginkább támadó felfogásban pattogtató Valencia csapatát.

  • A Baskonia önbizalommal telve érkezik, miután a Király-kupában sorra verte a Tenerifét (91–81), a Barcelonát (70–67) és a döntőben a Real Madridot (100–87), teljesen megérdemelten hódítva el a trófeát. Az Euroligában azonban három vereségnél jár zsinórban, 9–19-es mérlege pedig gyakorlatilag lenullázza továbbjutási esélyeit. Védekezésben ugyan javultak, de így is a második leggyengébb defensive ratinggel rendelkeznek (121,5), miközben a liga harmadik leggyorsabb tempójában játszanak. Kétpontos dobásban jók, büntetőben megbízhatók, triplában viszont a 34%-kal csak a mezőny végén állnak. Timothe Luwawu-Cabarrot remek formában van, a döntőben 28 pontot dobott, és 18,6-os átlagával a negyedik legeredményesebb az Euroligában. Trent Forrest is felfelé ível, a fináléban 22 ponttal, 11 gólpasszal és kilenc lepattanóval MVP lett, miközben Markus Howard az utóbbi négy meccsen egyszer sem jutott tíz pont fölé. A Valencia a kupában egy már megnyertnek tűnő elődöntőt bukott el a Real Madrid ellen, de az Euroligában stabil! 18–10-zel harmadik helyen állnak jelenleg. A gárda eccsenként 90,4 ponttal a második leghatékonyabb támadógépezet, tempóban is a második leggyorsabb, védekezésben pedig a Fenerbahce mögött a második. Lepattanózásban, gólpasszban (20,5) és blokkban is elit, labdaszerzésben harmadik (7,2). A rotáció mély, öt játékos átlagol két számjegyet! Gyenge pont a büntetőzés, ahol az utolsók a ligában.
  • A Baskonia felszabadultan játszhat, de a motiváltabb és kiegyensúlyozottabb Valencia számára ez jóval fontosabb ütközet, ezért a vendégsiker tűnik valószínűnek legalább 171 ponttal összesítve!

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Baskonia – Valencia
Valencia meccsgyőzelem és több, mint 170,5 pont a meccsen | 2.25 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2026-02-26 10:49:07
Baskonia már nyert kupát, a sokkal jobban teljesítő Valnecia meg nem fog :D

további tippjeink a Kosárlabda világából

A remekül kezdő-, ám a végére kipukkanó és válságba sodródó Hapoel Tel Aviv hazai pályán próbál meg mindent az Olasz Kupát frissen megnyerő Milanó ellen, amely elkeseredetten próbál életben maradni az EuroLeague hajrájában.
A remekül kezdő-, ám a végére kipukkanó és válságba sodródó Hapoel Tel Aviv hazai pályán próbál meg mindent az Olasz Kupát frissen megnyerő Milanó ellen, amely elkeseredetten próbál életben maradni az EuroLeague hajrájában.
A görög kupagyőzelemtől felpörögve a Panathinaikos a gyors tempójú Paris együttesét fogadja az Euroligában. Itt lesz tűzijáték gazdagon!
A görög kupagyőzelemtől felpörögve a Panathinaikos a gyors tempójú Paris együttesét fogadja az Euroligában. Itt lesz tűzijáték gazdagon!
A hazai pályán szinte verhetetlen Real Madrid a jó formába lendülő Bayern ellen igyekszik megerősíteni pozícióját.
A hazai pályán szinte verhetetlen Real Madrid a jó formába lendülő Bayern ellen igyekszik megerősíteni pozícióját.