Ez a forduló rangadója, a felemás formában lévő Fenerbahce fogadja a szintén hullámzó teljesítményt nyújtó Real Madridot.
- A Fenerbahce komoly krízisben várja a Real Madrid elleni rangadót. A március közepi, Crvena Zvezda elleni vereség, amely megszakította a 19 meccses győzelmi sorozatot, lavinát indított el, és a lejtmenet azóta sem állt meg. Azóta 11 mérkőzésből mindössze hármat nyertek meg, ezek közül is csak egyet az Euroligában. A korábban megállíthatatlannak tűnő isztambuliak visszaestek, és jelenleg már a négy közé jutásuk sem biztos. Jelenleg 23 győzelemmel és 13 vereséggel a harmadik helyen állnak, azonos mérleggel a Valenciával, de az egymás elleni eredmény miatt a spanyolok előzik őket. A dupla forduló első meccsén Szófiában súlyos, 95–80-as vereséget szenvedtek a Hapoel Tel-Avivtól, ráadásul a különbség még nagyobb is lehetett volna, hiszen a negyedik negyed elején már 25 pont volt a hátrány. A hajrára sikerült kozmetikázni az eredményt, de az összkép lesújtó volt. Wade Baldwin emelkedett ki 22 ponttal, hat gólpasszal és négy lepattanóval, míg Tarik Biberovic és Devon Hall 11-11 pontig jutott, Talen Horton-Tucker és Brandon Boston Jr. pedig 10-10 pontot tett hozzá. Nicolo Melli és Devon Hall felépült, ugyanakkor Nando De Colo megsérült, így ő és Jilson Bango nem áll rendelkezésre. Csapatszinten a védekezés továbbra is elit, 112,1 kapott ponttal 100 labdabirtoklásonként a legjobb az Euroligában, támadásban viszont komoly gondok vannak, 114,3 pontjukkal csak a hatodik leggyengébbek.
- A Real Madrid egész szezonja el van rontva. Többször úgy tűnt, hogy elkapják a ritmust, de minden jó szakaszt visszaesés követett, így jelenleg 22–14-es mérleggel az ötödik helyen állnak. Idegenben kifejezetten gyengén teljesítenek: hazai pályán 17–1-es mutatóval a legjobbak, vendégként viszont mindössze öt győzelmük van 13 vereség mellett. Két vereséggel a hátuk mögött érkeznek Isztambulba, Vitoriában a Baskonia 98–96-ra nyert, majd Pireuszban az Olympiakosz 102–88-ra múlta felül őket. Utóbbi meccsen a védekezés teljesen csődöt mondott, Tyler Dorsey 37, Sasha Vezenkov 26 pontig jutott ellenük. A madridiak egy ponton 23 pontos hátrányban is voltak, amelyet a végére valamelyest csökkentettek. Trey Lyles 22 ponttal, öt lepattanóval és három gólpasszal volt a legeredményesebb, Walter Tavares 15, Facundo Campazzo 14, Andres Feliz 13 pontot tett hozzá.A Real Madrid támadásban kiemelkedő, 121,5 pontot szerez 100 labdabirtoklásonként, ami a második legjobb mutató, védekezésben pedig 115 kapott ponttal a hatodik helyen áll. Lepattanózásban különösen erősek, a védekező lepattanókban elsők, támadólepattanókban harmadikak az Euroligában. Sérültjük nincs.
- A két döcögős csapatból hazai pályán a Fenerbahce javulása várható! A török motiváció és a fókusz magas szinten lehet, ami elég lehet a győzelemhez és a Real Madrid idegenbeli gyengélkedése és aktuális formája is megerősíti ezt. Természetesen megerősítem a Fenert egy +5,5-ös hendikeppel a pontok tekintetében pedig a 160-at elérik együtt!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Hapoel TA - Olympiakosz
Olympiakosz +3,5
tippszelvény
Olimpia Milano - Bayern München
Kevesebb, mint 173,5
tippszelvény
Valencia - Panathinaikosz
Több, mint 169,5
tippszelvény
Paris BC - Maccabi TA
Maccabi TA +3,5