Az Euroligában a Baskonia még nem bukott el teljesen, bár csak akkor jut a rájátszásba, ha nyernek ÉS vagy az Olympiakosz, vagy az Olimpia Milánó veszít. Az ellenfél a török Anadolu Efes, akinek immáron semmi, de semmi tétje nincs a meccsnek, hiszen akármi is lesz, ők már a 4. helyen bejutottak a rájátszásba. Márpedig az efféle tétnélküliség egy török csapatnál szokott eredményezni teljesítménybeli visszaesést. Lássuk a tippet!
KOSÁRLABDA, EUROLIGA
2019.03.29. 20:30
BASKONIA VITORIA - ANADOLU EFES
- A baszkok, mint minden sportágban, így a kosárlabdában is nagyon erősek hazai körülmények között. A Fernando Buesa Arenában kevesen, mindössze három alakulat tudott nyerni, 11 alkalommal a Kirolbet nyert. Ma pedig kiemelten fontos mérkőzés vár az Efesre, egy győzelemre éhes és mindenre elszánt baszk csapat Tornike Shengelia vezetésével ront neki a törököknek, akiknek nincs tétje a meccsnek. A Baskonia nyolc meccset nyert hazai körülmények között zsinórban!
- Legutóbb november 10-én találkoztak utoljára, akkor Törökföldön kapott ki a spanyol bajnoki résztvevő 96-85-ra. Akkor az Efes csapatából Vasilije Micic és Brock Motum volt a legeredményesebb, míg a vendégeknél Matt Janning dobott 20-at.
- Vincent Poirier olyannyira kiválóan játszott az utóbbi meccseken, hogy az emberek többsége el is felejtette, hogy a sztárjátékosuk, Toko Shengelia sérült volt. Viszont a kiváló pontgyáros (12.2 átlag) ma visszatér a parkettre és minden bizonnyal a lelkét is kiteszi csapatáért! Mind támadásban, mind védekezésben uralja a pályát, a pontok mellé 4,5 lepattanót is lekapkodott átlagban, valamint a labdalopásokban is kiemelkedik csapatából.

- A Baskonia korábbi magasembere, Pleiss Tibor most az Efesben van, bár az ő szezonja elég sem túl gyenge, mivelhogy 8,3 pont és 3,5 lepattanó áll a neve mellett a átlagoknál. És mivel Bryant Dunston sérült a vendégeknél, így ma Pleiss-re nagyobb meló hárul majd. Ha a hazaiaknál a Vincent Poirier, Ilimane Diop és Johannes Voigtmann trió képes kifogni a szelet a törökök támadóiból és a csapat képes kicsit többet dobni, mint amit szokott, akkor simán meglesz a győzelem!
- Az Efes az egyik legkiválóbb támadócsapat (run and shoot) az idei Euroligában! 58,6%-ban dobják a duplákat és 40,2%-ban a triplákat. Ez pedig igen jó arány. Amennyiben a támadó alakzat képes áttörni a kőkemény baszk védelmi falat és a szokott mennyiségben dobják a pontokat, akkor a török győzelem a valószínű.

Azt gondolom, hogy ez a meccs a mentális hátteren múlik majd. A Baszkok otthon, győzelemre vannak ítélve. Nagyon erősek, tart a lendület és őket, ragyogó közönségük előtt felspannolja a tét! Biztos vagyok benne, hogy ők közel tudásuk legjavát fogják adni és ehhez nem tudom, elég lesz-e az Efes tét nélküli idegenbeli fellépése. Szerintem ők már inkább előre néznek a rájátszásra, mivel a 4. helyük totál biztos. Ráadásul vezetik a török bajnokságot, ahol legközelebb, három nap múlva a Besiktashoz mennek! Az pedig izzó, forró mérkőzés lesz! Szóval azt gondolom, törökök nem mennek majd fullgázon közel sem, ellenben a hazaiak igen. A baszkok sikere szinte biztos, de ezért 1,31-et adnak a bukik. Aki pedig ennél kicsit nagyobbat szeretne kockáztatni, annak egy pontkülönbséget ajánlok, a megszokottól kissé eltérően. Ebben nagyobb kockázat van, de sokkal jobbat hozhat!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Szóval oda sem figyelsz, ha valaki mond valamit, elengeded a füled mellett..