2024.10. 17.

Euroliga: Maccabbi Tel Aviv – Partizan Belgrád

Euroliga: Maccabbi Tel Aviv – Partizan Belgrád

Az izraeli csapat a háború miatt még mindig idegenben, ráadásul Belgrádban-, igaz szurkolók nélkül kénytelen játszani. Ez mindenképpen hátrányt jelent számukra. A Partizan pedig hatalmas pénzmennyiséget szánt arra, hogy jelentős javulást érjenek el, és ez nagyon jól sikerült. Komoly mérkőzés várható.

  • A Maccabi Tel Aviv kénytelen üres lelátók előtt játszani a belgrádi pályán, de ennek ellenére jól szerepelnek. Legutóbb az Anadolu Efes ellen arattak szoros győzelmet, 93:91 arányban. A csapat játéka nem változott sokat az előző szezonhoz képest, habár a keret átalakult. Tamir Blatt nagyobb szerepet kapott, amit jól ki is használ, eredményes a pontszerzésben és asszisztokban is, még ha több labdaeladása is van. Jordan Loyd váratlan távozása okozott némi gondot, de a helyére érkező Saben Lee máris kiváló teljesítményt nyújtott, első meccsén 23 pontot és 5 asszisztot szerzett. A Maccabi Tel Aviv kevés hárompontost dob, viszont vezet a sikeres kétpontos kosarak terén, amit gyors támadójátékuknak köszönhetnek. A belső játékosaik közül Jaylen Hoard és Jasiel Rivero emelkednek ki. A Maccabi győzelmi esélyeit növelheti, ha kihasználják a Partizan gyenge lepattanózását és védekezésbeli hiányosságait. Emellett érdemes lenne több hárompontost dobniuk, mivel a Partizan ezt a területet nehezen védi!
  • A Partizan a szezon elején két vereséget szenvedett el Spanyolországban a Baskonia és a Real Madrid ellen, de a Bayern München elleni 86:78-as győzelem helyreállította a csapat önbizalmát. Az első két meccsen az utolsó negyedekben rosszul védekeztek, ami miatt elbukták a találkozókat, de a Bayern ellen már megmutatták, hogy képesek jobban védekezni. Az előző szezonhoz képest a támadójátékuk gördülékenyebb, a labda gyorsabban jár, és több játékos vesz részt a támadásokban, ami növeli az asszisztok számát. A legnagyobb gyengeségük a lepattanózás, amin sürgősen javítaniuk kell, de Isiah Mike visszatérése ezen a téren segíthet. Zeljko Obradovic most már teljes kerettel dolgozhat, ami javítja az edzések és a védekezés színvonalát. A Partizannak le kell lassítania a Maccabi gyors játékát, és lepattanókban is tartaniuk kell a lépést, hogy ne veszítsenek labdákat.
  • A Partizan szép lassan beletanul majd az Euroligába és meccsről-meccsre jobbak lesznek. Az, hogy ma nézők nélkül játszanak, az őket segíti, valamint a Maccabi több kulcsjátékosa is hiányzik, ami megkönnyíti a szerbek dolgát. A feketemezesek teljes kerettel játszanak, javuló védekezésük és gördülékenyebb támadójátékuk van. Kicsi hendivel segítem a Partizant és sok pontot várok!

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Maccabbi Tel Aviv – Partizan Belgrád
Partizan +3,5 és több mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bagesz16 2024-10-17 22:41:56
Na ez telibe! Zalgiris kicsit izgulós volt...
prigioni 2024-10-18 07:50:15
Gratula! Jól hozott?
valakis 2024-10-17 19:10:38
kosárlabda, Euroleague
itt most nem értünk egyet....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.17. 20:05
Maccabi TA - Partizan Belgrád
Hendikep -1,5
Maccabi TA -1,5
2.23 79 - 91
Tét 100
Kihagyott nyeremény 223
barpad 2024-10-17 11:41:15
×D

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.17. 20:45
Real Madrid - Panathinaikosz
Félidő/végeredmény
Real Madrid/Real Madrid
2.05 90 - 86
Tét 100
Nyeremény 205

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.