2019.03. 08.

Euroliga: Nagy a tét az Olympiakosz számára!

Euroliga: Nagy a tét az Olympiakosz számára!

Amióta az Euroliga harmadik harmadába fordultak a csapatok, immáron sokkal komolyabban vesznek minden egyes mérkőzést. Amióta a tét a rájátszásba jutás, azóta valahogy a Buducnost Podgorica otthon sem tud nyerni. Márpedig ma az az Olympiakosz érkezik Podgoricába, amelynek igencsak meleg még a pite! Ha ott akar maradni a legjobb nyolc között, nem engedheti meg magának a vereséget!

KOSÁRLABDA, EUROLIGA
2019.03.08. 19:00
BUDUCNOST PODGORICA - OLYMPIAKOSZ

  • Ez egy nagyon egyszerűen megindokolható tipp. A Buducnost Podgorica a legkisebb költségvetésből gazdálkodó csapat az Euroligában, elsősorban hazai körülmények között volt képes átlépni a saját árnyékát és tudott begyűjteni hat győzelmet. Sem a támadásokban, sem a védekezésben nem kiemelkedő, sőt ez utóbbi tekintetében kifejezetten gyenge. Két embert lehet kiemelni Earl Clarkot és Edwin Jacksont a pontok terén és Goka Bitadze játékát és fejlődését, aki fiatal tehetségből komoly kosarassá nőtte ki magát. Ezen három ember kiváló teljesítménye az alap ahhoz, hogy nyerni tudjanak.
  • A másik oldalon több neves játékos van, ennek ellenére a támadásokban bőven lenne mit javulniuk. Ezért vannak jelenleg is a 8. helyen. Legutóbb a CSKA-val szemben 81 pontot dobtak mégis kikaptak! Márpedig a Buducnost is képes arra, hogy 84,6-ot dobjon átlagban! Ezért a csapat győzelme két dolgoktól függ. Kell egy masszív védelem a montenegrói hármas megfékezésére, valamint egy eddigieknél hatékonyabb támadás, mert a 81 pont gyaníthatóan nem lesz elég most sem. Bitadzével szemben Nikola Milutinov lesz, rajta rengeteg minden múlik, míg Vassilis Spanoulis és Printezis a dobáshatékonyságban kell kiemelkedőt nyújtson! Ha minden így egyben lesz, akkor a görög csapat legyőzi a montenegrói gárdát! Mivel a tét valóban hatalmas, nem engedheti meg magának David Blatt csapata. Azt gondolom, meglesz a megfelelő koncentráció és minimum öt ponttal nyerni fognak.

TIPP: Olympiakos -4,5 – 1,62

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Gáborka76 2019-03-08 11:45:11
Szia. Figyelem, van hogy rakom egy-egy tipped. Sajnos tegnap a Darussafaka mecset úgy raktam, hogy +12.5 el már nyernek. Ezen ment el ma ezt a tipped rakom. További sikereket neked és mindenkinek .
Barbusssz 2019-03-08 10:17:53
30504 V 72.5< 1.55 B.Podgorica-Olympiakosz
34949 V 91.5< 1.60 CSSZK Moszkva-O.Miláno

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!

A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.