2024.10. 24.

Euroliga: Olimpia Milano – Anadolu Efes

Euroliga: Olimpia Milano – Anadolu Efes

Nincs a legjobb formában jelenleg az olasz csapat, ma hazai pályán kellene megfordítani a szerencse petrencéjét az Anadolu Efes ellen. Nem lesz könnyű feladat.

  • Az Olimpia Milano eddigi Euroliga szezonja csalódás volt. Bár magas elvárásokkal kezdték a szezont, négy forduló után a tabella végén helyezkednek el 1–3-as mérleggel. Az első fordulóban a Monaco ellen kaptak ki idegenben 93:80-ra, és egyetlen győzelmüket a újonc Paris ellen aratták, nehézkes 79:74-es eredménnyel. Még ebben a meccsben is nehézségekkel küzdöttek, hiszen a negyedik negyedben 8 ponttal is hátrányban voltak, de a párizsiak hibái lehetővé tették a fordítást! Az ezt követő két mérkőzésen újabb vereségeket szenvedtek: előbb az Olympiacos ellen 89:68-ra, majd legutóbb a Zalgiris ellen drámai körülmények között, hiába vezettek 27 ponttal a harmadik negyedben, végül 82:85-re kikaptak. A védekezési problémák és a koncentráció hiánya súlyosan érintették Milánót az utóbbi meccseken.
  • Az Anadolu Efes viszont kiegyensúlyozottabban kezdte az Euroliga szezonját. Első mérkőzésükön idegenben 76:67-re nyertek a Virtus Bologna ellen. Ezután azonban két szoros vereséget szenvedtek: először a nagy rivális Fenerbahce ellen 73:68-ra, majd a Maccabi Tel Aviv ellen 93:91-re Belgrádban. Az Efes azonban megmutatta erejét az Olympiacos elleni összecsapáson, ahol kiválóan játszottak, folyamatosan üldözték a görög csapatot, végül megfordították a mérkőzést és 91:89-re győztek. Ez a győzelem önbizalmat adhat nekik a következő kihívásokra.
  • Az Olimpia Milano és az Anadolu Efes összecsapása egy két hasonló szintű csapat mérkőzése lesz, ahol az apró részletek dönthetnek. A Milano formája ingadozó, különösen a legutóbbi, Zalgiris elleni meccsen mutatott összeomlásuk után, amelyből még nem valószínű, hogy teljesen felépültek. Az Efes viszont kiegyensúlyozottabban játszik, különösen az Olympiacos elleni fontos győzelem után. Az Efes még a sima meccsgyőzelmet illetően is kicsikét esélyesebbnek tűnik, de ha megtámogatjuk egy kis plusszos hendivel, akkor erős tippé válik. Mellé pedig az over irányból közelítek a pontok tekintetében:

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
Olimpia Milano – Anadolu Efes
Anadolu +7,5 és több mint 150,5 pont a mérkőzésen | 1.88 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
senki 2024-10-24 17:21:40
Euroliga asszisztáljunk.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.10.24. 19:00
Zalgiris Kaunas - Maccabi TA
RIVERO, JASIEL hány asszisztot ad? 1,5
Több, mint 1,5
1.71 78 - 63
2024.10.24. 20:30
Olimpia Milano - Anadolu Efes
SHIELDS, SHAVON hány asszisztot ad? 2,5
Több, mint 2,5
1.71 84 - 96
Eredő odds 2.92
Tét 100
Kihagyott nyeremény 292

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.