2024.04. 11.

Euroliga: Panathinaikosz - Alba Berlin

Euroliga: Panathinaikosz - Alba Berlin

Az Euroliga alapszakaszának végéhez érkeztünk, ebben a fordulóban dől el, hogy kié lesz a hazai pálya előnye a rájátszásban, valamint ki foglalja el a tizedik pozíciót és a helyét a rájátszásban. Ma a Panathinaikosz a német Alba Berlin gárdáját fogadja.

  • A szezon második részében a Pao kiválóan játszott, aminek köszönhetően ma, az Alba elleni győzelemmel bebiztosíthatja a hazai pálya előnyét a rájátszásban, ez pedig nagyon fontos lenne, így komoly motivációt jelent! Az Euroligában az elmúlt tíz fordulóban nem kevesebb, mint kilenc győzelmet arattak, míg az egyetlen vereségüket a nagy rivális Olympiakosz ellen szenvedték el. Az egyik kulcsjátékos kétségkívül Lessort, aki a liga MVP-jének egyik jogos jelöltje. Mellette Nunn és Mitoglou is remek szezont játszik, hozzájárulva a támadáshoz, míg Grant a liga egyik legjobb védője az irányító poszton! A Panathinaikosz a liga második legjobban védekező csapata, meccsenként mindössze 77 pontot engednek az ellenfeleiknek! Ez szintén nagyon fontos tény a tipp szempontjából. Ergin Ataman csapata az idei szezon első mérkőzésén 99 pontot szerezve győzte le idegenben az Albát, Dinos Mitoglou volt a legeredményesebb 24 ponttal és 12 lepattanóval. Ma is hasonlóra lehet számítani.
  • Az Alba Berlin már teljesen tét nélkül játszik, már régen a bajnokság lett számukra a prioritás. Az Euroligában a legutóbbi tíz meccsükön vereséget szenvedtek, és mindössze öt győzelemmel a legrosszabb csapat. Felmerül a kérdés, hogy az Alba a következő szezonban is tagja lesz-e az Euroligának. Nyilvánvaló, hogy ebben a szezonban hiányzik a játékosállomány mélysége, valamint az egyéni minőség. Ráadásul sok a sérült, Procida és Spagnolo nem lesz ott ezen a meccsen, míg Bean és Thiemann játéka kérdéses. Thiemann a csapat legjobbja idén. A liga legrosszabb támadójátékát nyújtják, átlagosan 76 pontot szereznek, míg átlagosan 87 pontot kapnak.
  • Mindezek után magabiztos Panathinaikosz-győzelemre számítok. Ráadásul az Alba nagyon gyengén védekezik, és akár az is előfordulhat, hogy a görögök három számjegyű pontot szereznek! Ráadásul simán benne van az is, hogy az Alba nem a legerősebb felállásban fog játszani ezen a mérkőzésen, és Gonzalez pihentetni fog bizonyos játékosokat a bajnokságot szem előtt tartva! Tipp: Panathinaikosz -12,5 ÉS több mint 155,5 pont a mérkőzésen 

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Panathinaikosz - Alba Berlin
Panathinaikosz -12,5 ÉS több mint 155,5 pont a mérkőzésen | 1.90 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.