2024.03. 22.

Euroliga: Panathinaikosz – Barcelona

Euroliga: Panathinaikosz – Barcelona

Az Euroliga 31. fordulójában a Barcelona Athénba látogat, hogy megmérkőzzön a Panathinaikosz csapatával. Két-, a tabella második helyéért küzdő csapat párharca ez, komoly mérkőzés várható.

  • A Panathinaikosz gyorsan túltette magát az ősrivális Olympiakosz elleni vereségen és Belgrádban elverte a Crvena Zvezdát, ezzel is korzemetikázva az előző vereséget. Ergin Ataman csapata a szezon elején elég gyengén játszott, de ahogy haladt előre a szezon, úgy játszott egyre jobban. Ataman a szezon során leigazolta Kendrick Nunnt, aki a támadóprodukció mellett védekezésben további agresszivitást és masszivitást hoz, és Granttel együtt nagyon eredményesek tudnak lenni. A Pana otthon nagyon erős. az idei szezonban az Euroligában mindössze három vereséget szenvedtek el otthon, és ebből kettőt még a szezon legelején, amikor Pao még nem játszott jól. A Crvena zvezda ellen a meccs elejétől kezdve domináltak. Kiválóan nyitották a meccset, magas százalékkal dobtak távolról, a második félidőben pedig a 19 pontig jutó Lessort remekelt.
  • Az Euroliga eme dupla fordulójában a Barcelonára meglehetősen nehéz feladat vár, hiszen a liga talán két legnehezebb idegenbeli meccsére megy, közvetlen vetélytársak ellen. Két nappal ezelőtt Isztambulban a Fenerbahçe ellen szenvedtek vereséget. Megpróbáltak mindent, de a végén már nem volt elég erejük és motivált játékosuk a fordításhoz, a Fener pedig kettős győzelmet jegyzett, hiszen nagyobb különbséggel verték a Barcelonát, mint amekkorát Spanyolországban kaptak. A Panathinaikosz elleni párharcban arra számítunk, hogy a Barca növelni fogja agresszivitását védekezésben, és megállítja a Panathinaikosz védőit. Jobb teljesítmény kell a Satoransky-Vesely cseh duótól, akik Isztambulban elég csúnyán megbuktak. Ricky Rubio kiválóan pattogtat, rengeteg tapasztalatot és masszivitást hoz.
  • Két igazán kiváló csapat, hazai pályán a Pana az esélyesebb, de a Barcelona sem véletlenül áll ott, ahol! Nagyon kellene, hogy a katalánok megússzák a vereséget ma, ezért mindent meg is fognak tenni. A Barca tudja hogyan kell kezelni a nyomást és a tüzes légkört, amely az OAKA arénában vár rá. A mérkőzésen több, mint 155,5 pontot várhatunk.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Panathinaikosz – Barcelona
Több mint 155,5 pont mérkőzésen | 1.65 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A remekül kezdő-, ám a végére kipukkanó és válságba sodródó Hapoel Tel Aviv hazai pályán próbál meg mindent az Olasz Kupát frissen megnyerő Milanó ellen, amely elkeseredetten próbál életben maradni az EuroLeague hajrájában.
A remekül kezdő-, ám a végére kipukkanó és válságba sodródó Hapoel Tel Aviv hazai pályán próbál meg mindent az Olasz Kupát frissen megnyerő Milanó ellen, amely elkeseredetten próbál életben maradni az EuroLeague hajrájában.
A görög kupagyőzelemtől felpörögve a Panathinaikos a gyors tempójú Paris együttesét fogadja az Euroligában. Itt lesz tűzijáték gazdagon!
A görög kupagyőzelemtől felpörögve a Panathinaikos a gyors tempójú Paris együttesét fogadja az Euroligában. Itt lesz tűzijáték gazdagon!
A kupagyőztes Baskonia az Euroligában jóval gyengébb helyzetben van, így fogadja az egyik leginkább támadó felfogásban pattogtató Valencia csapatát.
A kupagyőztes Baskonia az Euroligában jóval gyengébb helyzetben van, így fogadja az egyik leginkább támadó felfogásban pattogtató Valencia csapatát.